Schumacher "miszlikbe aprította Alonsót"

Vágólapra másolva!
2006.10.02. 12:09
Címkék
Nem győzik túllicitálni egymást a felsőfokú jelzőkkel a német lapok és internetes kiadványok Michael Schumacher vasárnapi, sanghaji győzelme után. A hétszeres világbajnok a hatodik helyről rajtolva nyerte meg a versenyt a címvédő Fernando Alonso (Renault) előtt, így a két pilóta azonos pontszámmal áll a pontverseny élén, de mivel a 37 éves Ferrari-klasszisnak több győzelme van (7-6), ő áll az élen két futammal a szezon vége előtt.
Így tud örülni egy hétszeres világbajnok akkor, amikor már a 91. futamgyőzelmén is túl van
Reuters
Így tud örülni egy hétszeres világbajnok akkor, amikor már a 91. futamgyőzelmén is túl van
Így tud örülni egy hétszeres világbajnok akkor, amikor már a 91. futamgyőzelmén is túl van
Reuters
Így tud örülni egy hétszeres világbajnok akkor, amikor már a 91. futamgyőzelmén is túl van

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
"(Schumacher) kínai győzelme egyike a legpompásabb dolgoknak, amit valaha láthattunk tőle" – írja a Bild című nagypéldányszámú bulvárlap a kerpeni pilótáról, aki majdnem két esztendő óta először áll az élen a világbajnokságban.

"Ötszázhetvenöt nap után először Schumi újra az élre tört, amikor a pályafutásából már csak néhány hét van hátra."

Németország legolvasottabb újságja júliusban, amikor Fernando Alonso még 25 pont előnnyel vezetett, leírta Schumachert, most azonban újabb fejezetet írt a hétszeres világbajnokról szóló hőskölteménybe.

"Schumisupermega-turbogeilgöttlichgigagalaktisch!" – ezzel a műkifejezéssel próbálta meg kifejezni túláradó lelkesedését a Bild. Amit ebből magyarra le lehet fordítani, az nagyjából annyit tesz: Schumi szuper, mega, turbo, frankó, isteni, giga, galaktikus.

"Megmutatta, ki a világ legjobbja, miszlikbe aprította Alonsót, és befogta Briatore pofáját" – folytatja a Bild, majd hozzáteszi: "(Schumi) 91. győzelme a 248. nagydíján egyszerűen az egyik legnagyobb volt egész pályafutása során. Egy csomó szurkolója kérdezi most: Mi a fenéért vonul nyugdíjba éppen most?

Némileg visszafogottabbak a mértéktartó lapok. Ugyanakkor a Süddeutsche Zeitung is nehezen tudta keretek közé szorítani a váratlan győzelem miatt érzett lelkesedését.

"Schumacher soha nem tűnt még jobbnak, mint tegnap Kínában – jelentette ki a müncheni székhelyű újság. – Kétség sem fér hozzá, hogy a pályafutása 91. győzelme egészen különleges volt még számára is. Szilajság, vakmerőség, ész, tehetség, tökéletesség – még egyszer bemutatta teljes repertoárját."

A Tagesspiegel szintén érteni véli, hogy ez volt a hétszeres világbajnok pályafutásának egyik legédesebb győzelme, mivel az esős körülmények miatt úgy tűnt, hogy ő, a Ferrari és a Bridgestone hátrányt szenvednek.

"Schumacher nemcsak hogy a legerősebb versenyét futotta hosszú-hosszú ideje, hanem át is vette a vezetést a bajnokságban, és minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a nyolcadik világbajnoki címét" – fogalmaz a berlini kiadvány.

"A verseny után úgy mosolygott és nevetett, ahogyan eddig ritkán lehetett látni" – olvasható a Boldog idők távol keleten című szalagcím alatt.

"Ez a győzelem, más volt, mint a többi" – teszi hozzá a Tagesspiegel.

EMLÉKEZTETŐ

AZ 56 KÖRÖS VERSENY (305,256 KM) VÉGEREDMÉNYE:
1. M. Schumacher német Ferrari 1:37:32,747 óra
2. F. Alonso spanyol Renault + 3,121
3. G. Fisichella olasz Renault + 44,197
4. J. Button brit Honda + 1:12,056
5. P. de la Rosa spanyol McLaren + 1:17,177
6. R. Barrichello brazil Honda + 1:19,131
7. N. Heidfeld német BMW + 1:31,979
8. M. Webber ausztrál Williams + 1:43,588
9. D. Coulthard brit Red Bull + 1:43,790
10. V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso + 1 kör
11. N. Rosberg német Williams + 1 kör
12. R. Doornbos holland Red Bull + 1 kör
13. R. Kubica lengyel BMW + 1 kör
14. T. Szato japán Super Aguri + 1 kör
15. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso + 1 kör
16. C. Albers holland Spyker MF1 + 3 kör
17. S. Jamamoto japán Super Aguri + 4 kör
LEGGYORSABB KÖR:
F. Alonso Renault 1:37.586
KIESETT A VERSENYBŐL:
R. Schumacher német Toyota + 7 kör
F. Massa brazil Ferrari + 12 kör
J. Trulli olasz Toyota + 18 kör
T. Monteiro portugál Spyker MF1 + 19 kör
K. Räikkönen finn McLaren + 38 kör
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA, PILÓTÁK:
1. M. Schumacher német, Ferrari 116 pont
2. F. Alonso spanyol, Renault 116
3. G. Fisichella olasz, Renault 63
3. F. Massa brazil, Ferrari 62
5. K. Räikkönen finn, McLaren-Mercedes 57
6. J. Button brit, Honda 45
7. R. Barrichello brazil, Honda 28
8. J. P. Montoya kolumbiai, McLaren-Mercedes 26
9. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 22
10. P. De la Rosa spanyol, McLaren-Mercedes 18
11. R. Schumacher német, Toyota 18
12. D. Coulthard brit, Red Bull Racing 14
13. J. Trulli olasz, Toyota 12
14. M. Webber ausztrál, Williams 7
15. J. Villeneuve kanadai, BMW-Sauber 7
16. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 6
17. N. Rosberg német, Williams 4
18. C. Klien osztrák, Red Bull Racing 2
19. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso 1
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA, KONSTRUKTŐRÖK:
1. Renault 179
2. Ferrari 178
3. McLaren-Mercedes 101
4. Honda 73
5. BMW-Sauber 35
6. Toyota 30
7. Red Bull Racing 16
8. Williams 11
9. Toro Rosso 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik