F1, Kínai Nagydíj: Räikkönen szerint szerencsejáték volt az időmérő

Vágólapra másolva!
2006.09.30. 12:03
Címkék
Összességében elégedett volt a Kínai Nagydíj időmérő edzésén nyújtott teljesítményével Kimi Räikkönen. A McLaren-Mercedes pilótája az ötödik rajthelyet szerezte meg, így a két Renault és a két Honda mögül, Michael Schumacher mellől rajtolhat.

Szavazás

Ön szerint mikor nyeri meg a világbajnoki címet Räikkönen a Ferrarival

Írja be az itt látható számot!
"Egy kicsit szerencsejáték volt a kvalifikáció, hiszen a pálya valóban nagyon vizes és csúszós volt" – értékelt a 2007-től a Ferrarinál versenyző 27 éves finn versenyző.

"Ennek ellenére megtettük, amit tudtunk, és az ötödik hely nem is olyan rossz, ha figyelembe vesszük, hogy az utolsó kanyarban elég nagyon forgalomba kerültem, és ez néhány tizedmásodpercembe került. Kérdés, hogy milyen lesz a holnapi időjárás."

"A tréning utolsó szakaszában elveszítettem a visszapillantó tükrömet, de nem törődtem ezzel, nem befolyásolt semmit. Meglátjuk, mi lesz a futamon."

Räikkönen csapattársa, a spanyol Pedro de la Rosa a hetedik kockát szerezte meg, de a végén akár javítatott is volna, ha nem pördül meg az esőben.

"Eseménydús edzésen vagyok túl, folyamatosan azzal küzdöttem, hogy a pályán tartsam az autót – mondta a hispán versenyző. – Az utolsó gyors körömben, amikor a gumik már jól felemelegedtek, egy a boxutcából érkező autó feltartott. Ki kellett térnem, hogy elkerüljem az ütközést, és három kanyarral később tudtam csak előzni, amikor az abroncsok megint lehűltek."

"Alapjában véve viszont örülök az autó és a Michelin gumik teljesítménye miatt, mert így egyenletesen jó időket sikerült elérnünk. Ez pedig biztató" – tette hozzá De la Rosa.

3. KÍNAI NAGYDÍJ, A VILÁGBAJNOKSÁG 16. FUTAMA (SANGHAJ)

A HIVATALOS IDŐMÉRŐ EDZÉS EREDMÉNYE:
1. F. Alonso spanyol Renault 1:44,128 1:43,951 1:44,360
2. G. Fisichella olasz Renault 1:44,378 1:44,336 1:44,992
3. R. Barrichello brazil Honda 1:47,072 1:45,288 1:45,503
4. J. Button brit Honda 1:45,809 1:44,662 1:45,503
5. K. Räikkönen finn McLaren 1:44,909 1:45,622 1:45,754
6. M. Schumacher német Ferrari 1:47,366 1:45,660 1:45,775
7. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:44,808 1:45,095 1:45,877
8. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:46,249 1:45,055 1:46,206
9. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:46,049 1:45,576 1:46,632
10. R. Doornbos holland Red Bull 1:46,387 1:45,747 1:48,021
11. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:46,222 1:45,851
12. D. Coulthard brit Red Bull 1:45,931 1:45,968
13. F. Massa brazil Ferrari 1:47,231 1:45,970
14. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:45,564 1:46,172
15. M. Webber ausztrál Williams 1:48,560 1:46,413
16. N. Rosberg német Williams 1:47,535 1:47,419
17. R. Schumacher német Toyota 1:48,894
18. J. Trulli olasz Toyota 1:49,098
19. C. Albers holland Midland-Spyker 1:49,542
20. T. Monteiro portugál Midland-Spyker 1:49,903
21. T. Szato japán Super Aguri 1:50,326
22. S. Jamamoto japán Super Aguri 1:55,560
A VÁRHATÓ RAJTSORREND:
1. F. Alonso spanyol Renault 1:44,128 1:43,951 1:44,360
2. G. Fisichella olasz Renault 1:44,378 1:44,336 1:44,992
3. R. Barrichello brazil Honda 1:47,072 1:45,288 1:45,503
4. J. Button brit Honda 1:45,809 1:44,662 1:45,503
5. K. Räikkönen finn McLaren 1:44,909 1:45,622 1:45,754
6. M. Schumacher német Ferrari 1:47,366 1:45,660 1:45,775
7. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:44,808 1:45,095 1:45,877
8. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:46,249 1:45,055 1:46,206
9. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:46,049 1:45,576 1:46,632
10. R. Doornbos holland Red Bull 1:46,387 1:45,747 1:48,021
11. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:46,222 1:45,851
12. D. Coulthard brit Red Bull 1:45,931 1:45,968
13. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:45,564 1:46,172
14. M. Webber ausztrál Williams 1:48,560 1:46,413
15. N. Rosberg német Williams 1:47,535 1:47,419
16. R. Schumacher német Toyota 1:48,894
17. J. Trulli olasz Toyota 1:49,098
18. C. Albers holland Midland-Spyker 1:49,542
19. T. Monteiro portugál Midland-Spyker 1:49,903
20. S. Jamamoto japán Super Aguri 1:55,560
21. F. Massa* brazil Ferrari 1:47,231 1:45,970
22. T. Szato* japán Super Aguri 1:50,326
* Felipe Massát és Szato Takumát motorcsere miatt tíz hellyel visszasorolták
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
5 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik