F1, Kínai Nagydíj: Massa motorcsere miatt tíz rajthelyet veszít majd

Vágólapra másolva!
2006.09.29. 15:53
Címkék
Az időmérő edzésen elért eredményéhez képest tíz hellyel hátrébb sorolják majd a rajtrácson Felipe Massát a Formula–1-es Kínai Nagydíjon, mert a Ferrari versenyzőjének autójában ma ki kellett cserélni a motort. A váratlan probléma csökkenti a Ferrari esélyeit a konstruktőr-világbajnoki cím megszerzésére.
Reuters
Reuters

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
"Nem volt valami jó nap számomra a mai" – panaszkodott az egyszeres futamgyőztes brazil versenyző, akinek a motorjával délután adódtak gondok, ezért döntöttek a csere mellett a mérnökök.

"Kár érte, mert az autó egyensúlya kezdettől fogva jónak tűnt, és képes is voltam menni vele néhány valóban gyors kört" – tette hozzá a brazil, aki az idén Törökországban nyerte meg élete első versenyét.

"Természetesen így sokkal nehezebb dolgom lesz a futamon, de hiszek abban, hogy azért sikerül jó teljesítményt nyújtanom."

Ismeretes, Massa csapattársa, Michael Schumacher a Renault címvédő versenyzőjével, Fernando Alonsóval küzd a világbajnoki címért. A 37 éves, az idény végén visszavonuló német pilóta három versennyel a szezon vége előtt két ponttal van lemaradva spanyol vetélytársa mögött.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik