Renault: új motor segítheti Alonsót

Vágólapra másolva!
2006.09.27. 15:03
Címkék
Könnyen elképzelhető, hogy a nyár közepe óta nyeretlen Renault új specifikációjú, a korábbinál erősebb motorral szerepel az 57. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíján és ennek megfelelően a jövő héten a Japán Grand Prix-n. A francia istálló most két megoldás közül választ, s a döntés hamarosan megszülethet.
Amikor már semmit sem tehet a versenyző a jó eredményért...
Amikor már semmit sem tehet a versenyző a jó eredményért...
Amikor már semmit sem tehet a versenyző a jó eredményért...
Amikor már semmit sem tehet a versenyző a jó eredményért...

A rendkívül megbízható internetes szaklap, az autosport.com úgy tudja, hogy az egyik verzió rendkívül radikális, s ennek bevetésére van nagyobb esély. Rob White, a Renault motorokért felelős technikai igazgatója elárulta, hogy kétféle erőforrást szállítottak a hétvégi sanghaji futamra, s mindkettő a legutóbbi, monzai viadalon használt motor módosítása.

„Viryben dolgozó szakembereink folyamatosan elemzik a jelenleg is zajló szimulációk eredményeit, s csütörtökre mindenképpen végső szakvéleményt adnak. Az alapján döntünk arról, melyik motort használjuk” – mondta Rob White.

A szezonnyitó óta vezető Renault az Olasz Nagydíjon „csatát vesztett”, hiszen a futamot motorhiba miatt feladó Fernando Alonso előnye 2 pontra csökkent Michael Schumacherrel szemben, míg a francia csapatot megelőzte a Ferrari. Pedig a nyár közepén még egyértelműen az olasz istálló volt kedvezőtlenebb helyzetben, de most már meglepő lenne, ha elveszítené a két pontversenyt.

Fernando Alonsót a technika ördöge állította meg Monzában
Fernando Alonsót a technika ördöge állította meg Monzában

„Megtaláltuk Alonso kiesésének pontos okát, de ezt természetesen nem árulhatjuk el. Csak annyit mondhatok, hogy váratlan hiba okozta a motor meghibásodását. Alaposan kielemeztük ennek a motornak az adatait, a meghibásodást is „reprodukáltuk”, így mindent tudunk erről az esetről. Persze nem mondom, hogy mostantól biztosan nem lesz műszaki hibánk, hiszen az életben bármi előfordulhat. Nagy a nyomás rajtunk és a Ferrarin, katasztrofális lenne számunkra, hogy akadnának gondjaink a megbízhatósággal” – közölte a Renault motorokért felelős technikai igazgatója.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
Alonso Monzában több gonddal is szembesült, mert öt pozíciót veszített a rajtrácson amiatt, mert a versenybíróság Felipe Massa vélt feltartása miatt elvetette három legjobb edzéseredményét. Így a mezőny közepéről kellett felkapaszkodnia, s sokak szerint a szükségesség vált „őrült tempó” miatt hibásodhatott meg a motor.

„Ez nincs így. Fernando teljesen normálisan hajtott, nem terhelte túl a motort. Akkor is meghibásodott volna, ha az első vagy az utolsó helyen halad” – jegyezte meg Rob White.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik