FIA: nem büntetik meg Briatorét és Alonsót

Vágólapra másolva!
2006.09.22. 11:11
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem bünteti meg Flavio Briatorét és Fernando Alonsót a Formula-1-es Olasz Nagydíj kapcsán tett nyilatkozatok miatt. Az „indoklás” szerint a Renault csapatfőnöke és világbajnoka sem veszélyezteti a sportág jó hírét.
Flavio Briatore és Fernando Alonso
Flavio Briatore és Fernando Alonso
Flavio Briatore és Fernando Alonso
Flavio Briatore és Fernando Alonso

Az FIA szabályai szerint büntethető az a vezető vagy pilóta, aki kárt okoz viselkedésével vagy kijelentésével az F-1-nek. Briatore korábban az ellensúlyos lengéscsillapítók betiltása miatt is manipulációval vádolta meg az FIA-t.

Briatore és Alonso elsősorban az időmérő edzésen kialakult rajtsorrend megváltoztatása miatt bírálta Olaszországban az FIA-t, amelynek illetékesei megbüntették a címvédőt. A versenybírák úgy találták, hogy a Ferrarit erősítő Felipe Massa jogosan vádolta feltartással a spanyol klasszist, akitől emiatt elvették három legjobb edzésidejét, s ezért az 5-ről a 10. helyre esett vissza.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!

A Renault csapatfőnöke úgy vélte, hogy az FIA a Ferrarit segíti döntéseivel, s a folyamatot az olasz futballbotrányhoz hasonlította. Ezeket a kijelentéseket később visszavonta, azt állította, csak viccelt.

„Szeretem ezt a sportot, szeretem a szurkolókat, akik kilátogattak a versenyre, sokan közülük Spanyolországból érkeztek. Ennek ellenére nem tartom sportnak többé a Formula–1-et – mondta még Monzában Alonso, aki szavait azóta sem vonta vissza.

"Mindkettejüket az érzelmek irányítottak és reagáltak indulatosan. A körülményeket figyelembe véve időnként toleránsnak kell lennünk. Flavio mellett szól, hogy megváltoztatta álláspontját. Az FIA csak abban az esetben szabhat ki büntetést, ha valaki árt a sport megítélésének. Nem hiszem, hogy most fennáll ez az eset." – jelentette ki az FIA elnöke, Max Mosley.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik