MOB: kinevezték a 2018-as olimpiai csapat vezetőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 15:12
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége kedden döntött a 2018-as pjongcsangi olimpián, illetve a július végi, győri nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) részt vevő magyar csapat vezetőjéről.

A MOB honlapjának beszámolója szerint a téli ötkarikás játékokon Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, míg az első hazai ötkarikás eseményen Bartha Csaba főtitkár vezeti majd a magyar csapatot.

Utóbbival kapcsolatban Borkai Zsolt elnök – aki egyben Győr polgármestere – emlékeztetett rá, komoly fejlesztések történtek a Rába-parti városban, a szervezők jól állnak az előkészületekkel. A magyar versenyzők létszáma várhatóan 152 lesz.


Utóbbival kapcsolatban Borkai Zsolt elnök – aki egyben Győr polgármestere – emlékeztetett rá, komoly fejlesztések történtek a Rába-parti városban, a szervezők jól állnak az előkészületekkel. A magyar versenyzők létszáma várhatóan 152 lesz.

„Ekkora csapattal még nem vettünk részt EYOF-on” – idézi az olimpia.hu Borkai Zsoltot.

A MOB elnöke a beszámoló szerint tájékoztatást adott a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat visszavonásáról is a vezető testületnek, amely az új sporttörvény hatályba lépését – egyben a tagozatok kiválását – követően a korábbiakhoz képest kisebb létszámmal működik.

Emellett köszöntötte többek között az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dánielt, akit a riói olimpián beválasztottak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, s így a hazai ötkarikás szervezet elnökségének tagjává vált.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: az Eb mellett EYOF is vár majd a nyáron az U16-os lányokra

Utánpótlássport
2025.05.24. 19:34

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Úszás: Prágában is a mi olimpiai reménységeink voltak a leggyorsabbak

Utánpótlássport
2025.05.12. 16:04

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2025.05.05. 13:15

Sportlövészet: négy magyarral debütál a sportág a szkopjei EYOF-on

Utánpótlássport
2025.04.27. 09:02
Ezek is érdekelhetik