Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.16. 17:33
Az Európa-ligából kvalifikálnának a BL-be Maguire-ék (Fotó: Getty Images)
Ruben Amorim menedzser és Harry Maguire részvételével tartotta meg a Manchester United az Olympique Lyon elleni Európa-liga-mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen a sérülteken és a kapuskérdésen túl a csapat teljesítménye is szóba került.

Története egyik leggyengébb idényét futja a Manchester United – egyesek szerint egyenesen ez minden idők legrosszabb MU-ja –, amely az Európa-liga megnyerésével válthatna jegyet a Bajnokok Ligája őszi kiírására, s ezzel némileg kárpótolhatná a szurkolóit is.

A kritikák kereszttüzében mostanában a kameruni kapus, André Onana áll, aki a múlt héten az Olympique Lyon elleni El-negyeddöntő első mérkőzésén mindkét gólban ludas volt. A hétvégi, Newcastle United elleni  bajnokit ki is hagyta a játékos, a 4–1-re elvesztett meccsen Altay Bayindirt állította a gólvonalra Ruben Amorim menedzser.

Edzőként az a dolgom, hogy segítsek a játékosaimnak a nehéz szituációkban. A labdarúgókat nemcsak fizikailag, lelkileg is karban kell tartani – magyarázta Onana mellőzését Ruben Amorim, majd bejelentette: a franciák ellen ismét ő áll majd a gólvonalon. A portugál szakember ezután a sérültekkel kapcsolatos információkat osztotta meg az újságírókkal.

Matthijs de Ligt még ebben a szezonban visszatér, Ayden Heaven egy csapattársával ütközött az edzésen, kisebb sérülést szedett össze, emiatt nem játszik csütörtökön. Jonny Evans újra edz, de a Lyon ellen még nem számíthatunk rá. Amad Diallo ebben a hónapban még nem léphet pályára, de reméljük, a szezon folyamán még számíthatunk rá – hangzott Amorim tájékoztatása.

A sajtótájékoztatón a vezetőedző mellett Harry Maguire is kapott kérdéseket, a válogatott védő kijelentette: társaival együtt alig várja, hogy bizonyíthasson a Lyon ellen.

Kiábrándító a szezonunk, efelől semmi kétség. Azt gondolom azonban, hogy az utóbbi időben valamicskét javultunk, bár a játéknak vannak olyan aspektusai, amelyekben egyszerűen többet kell vállalnunk ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a meccseket. Sok olyan mérkőzésünk volt, amelyeken egyenrangú ellenfelek voltunk, a végén mégsem mi kerekedtünk felül. Azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon – mondta a bekk.
 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:54

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik