Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 08:32
null
Paulo Fonseca és Rúben Amorim szerint is saját csapatuk dominált (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Lyon a 95. percben szerzett góllal döntetlenre mentette a Manchester United elleni Európa-liga-negyeddöntős párharc első mérkőzését. A találkozót követően mindkét oldal elmondta, úgy érzi, ők irányították a meccset. Rúben Amorim a kulcspillanatokban hibázó André Onanát védte, míg Paulo Fonseca csapata harciasságát emelte ki.

„Szórakoztató mérkőzés volt. Az első félidőben nem tudtunk nyomást helyezni az ellenfélre, mert a Lyon nem úgy játszott, ahogy azt vártuk. Aztán ezt felismertük, és az első félidő felétől mi irányítottuk a játékot. Megpróbáltuk elmagyarázni a játékosoknak, hogyan játszik a Lyon. Nehéz volt ehhez a félidő közepén alkalmazkodni, de sikerült. A visszavágó egy másik mérkőzés lesz, otthon a szurkolóink azt akarják, hogy végig mi domináljunk, ám a Lyon okos csapat, nem lesz könnyű dolgunk” értékelt az UEFA oldalának a mérkőzést követően Rúben Amorim, a Manchester United vezetőedzője.

A portugál végezetül André Onana hibáiról is beszélt. „Onana? Ha megnézzük, én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok.”

Leny Yoro, az angolok védője a 95. percben kapott gólról beszélt. „Ez a legrosszabb pillanat, amikor gólt kaphatsz. A 2–1 jó eredmény lett volna idegenben, így most nyernünk kell otthon. A Lyon jó csapat, jó támadókkal, ezért mindenre fel kell készülnünk.” A francia védő ezt követően a góljáról beszélt. „Nem gondolkodtam, csak reflexből reagáltam és próbáltam a kapu felé fejelni. Jól védekeztünk és kompaktak voltunk, erre otthon is szükség lesz.”

„Izgalmas volt játszani és gondolom, nézni is. Vegyes érzéseim vannak, úgy érezzük, többet is kihozhattunk volna a meccsből, mivel a mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, de ilyen a foci” – vélte Ainsley Maitland-Niles, a Lyon védője. 

„A bajnokságban a Bajnokok Ligája-helyekért küzdünk és az Európa-ligában is nagyon keményen harcolunk, ez mutatja az elszántságunkat. Van néhány dolog, amin még finomítani kell, ám bízunk benne, hogy a jövő heti visszavágóra végre tudjuk hajtani ezeket a változtatásokat” – zárta gondolatait Maitland-Niles.

Paulo Fonseca, a Lyon vezetőedzője így értékelt: „Büszke vagyok a játékosaimra, bátrak voltak, a saját játékunkat játszottuk és nem féltünk semmitől. Elégedett vagyok a csapattal és a játékosokkal, ám az eredménnyel nem vagyok teljesen megelégedve. Fontos volt az egyenlítő gól. Először is azért, meg megmutattuk, hogy sohasem adjuk fel, másrészt nyitott maradt a visszavágó. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de még mindig van esélyünk.”

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Olympique Lyon (francia)–Manchester United (angol) 2–2 (1–1)
Lyon, Parc Olympique Lyonnais, 58 018 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Lyon: Lucas Perri – Maitland-Niles, C. Mata, Niakathé, Tagliafico – Tolisso, Akouokou (Lacazette, 51.), Veretout – Cherki, Mikautadze, Almada. Vezetőedző: Paulo Fonseca
Manchester United: Onana – Mazraui, Maguire (Lindelöf, 83.), Yoro – Dalot, Casemiro, Ugarte (Mount, 72.), Dorgu  – Bruno Fernandes, R. Höjlund (Zirkzee, 63.), Garnacho (Mainoo, 83.). Menedzser: Rúben Amorim   
Gólszerző: Almada (26.), Cherki (90+5.), ill. Yoro (45+5.), Zirkzee (88.)

Európa-liga
2025.04.10. 23:04

Két hatalmas Onana-hiba után játszott négygólos döntetlent a Manchester United

A Lyon vezetett, az MU a 88. percben fordított, majd a 95. percben egy kipattanó labdából egyenlítettek a franciák.

 

 

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43
Ezek is érdekelhetik