A két csapat már összecsapott ebben az idényben, az El-alapszakaszban a Tottenham 1–0-ra nyert Londonban. Ezúttal, a nyolcaddöntős párharc első mérkőzésén Alkmaarban találkoztak a felek, és ismét a hazai csapat került előnybe – öngóllal. Lucas Bergvall olyan ügyetlenül nyúlt bele ballal a labdába egy szöglet után, hogy Guglielmo Vicario felett a jobb felső sarokba hullott. Az első félidőben a hollandok jártak közel az újabb gólhoz, majd hiába nyomott a londoni együttes, óriási helyzeteket nem tudott kidolgozni a szünet után, tehát a vendéglátó nem érdemtelenül került előnybe az odavágón.
Nem sok izgalmat hozott az első félidő, amelynek legnagyobb helyzete a vendégek előtt adódott a 37. percben, de Bruno Fernandes és Joshua Zirkzee kísérletét is blokkolták, majd utóbbi végül sarokkal a bal kapufa mellé lőtt. A második játékrész elején Alejandro Garnacho lőtt az oldalhálóba, majd kiosztott egy gólpasszt. Az argentin válogatott szélső jobbról adott középre, Zirkzee pedig 18 méterről a kapu közepébe lőtt – Álex Remiro későn kapcsolt. Ezután kicsit bátrabbá vált az addig szinte semmit sem mutató baszk együttes, és Bruno Fernandes kezezése miatt tizenegyest kapott, amit Mikel Oyarzabal gólra váltott. Később Orri Óskarsson hagyott ki egy ziccert, így inkább az MU örülhet, hogy döntetlenről folytatják a csapatok egy hét múlva az Old Traffordon.
A franciák fél óra után vezetést szereztek, Mikautadze emelte át a labdát a hosszúra, ahol Nicolás Tagliafico érkezett, és hat méterről a kapu bal oldalába bólintott. A második félidő közepén egalizált a román csapat, Radunovics ívelte be balról a labdát, Alexandru Baluta teljesen üresen kapta a hosszún, majd nyolc méterről a vendégkapuba bombázott. A hajrában viszont újra előny került a Lyon, bár Cherki nem Malick Fofanának szánta a passzát, de pont így lett jó, a hosszún érkező belga szélső nyolc méterről a rövid alsóba lőtt. Három perc múlva ismét Fofana volt eredményes, egy kontra végén gurított Cherki passzából a bal alsóba, ezzel igen jó helyzetből várhatja a Lyon a visszavágót.
Az alapszakaszból éppen továbbjutott török csapat hamar hátrányba került. A hazaiak eladták a saját tizenhatosuk előterében a labdát, ami Cyriel Dessers elé pattant, aki a kapus mellett elhúzva lőtt, és a labda éppen áthaladt a gólvonalon, mielőtt Caglar Söyüncü kirúgta a labdát. Az első fél óra végén egyenlített José Mourinho együttese, egy szöglet után Alexander Djiku háttal állva húzta be a labdát a bal felsőbe. A szünet előtt viszont visszavette a vezetést a skót gárda, Václav Cerny kényszerítőzött Dessersszel, majd miután visszakapta a labdát, hat méterről elgurította Irfan Egribayat mellett. A fordulás után majdnem gyorsan kétgólosra nőtt a különbség, ám Dessers két gólját – a kettő között hét perc telt el – végül egyaránt les miatt nem adták meg. Azonban nem úszta meg az újabb kapott gólt a Fenerbahce, a hajrában Cerny ugrott ki a felezővonalnál, majd a kapusra vezette a labdát, és a jobb alsóba lőtt. Még próbálkozott az isztambuli csapat, hátha tud szépíteni, ám a magasabb xG (1.79–1.33) ellenére is kétgólos vereséget szenvedett az első mérkőzésen.
EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
AZ (holland)–Tottenham Hotspur (angol) 1–0 (Bergvall 18. – öngól)
Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1 (Oyarzabal 70. – 11-esből, ill. Zirkzee 58.)
FCSB (román)–Olympique Lyon (francia) 1–3 (Baluta 68., ill. Tagliafico 30., M. Fofana 86., 89.)
Fenerbahce (török)–Rangers FC (skót) 1–3 (Djiku 30., ill. Dessers 7., Cerny 42., 81.)
Viktoria Plzen (cseh)–Lazio (olasz) 1–2 (Durosinmi 53., ill. Romagnoli 18., Isaksen 90+8.)
Kiállítva: Rovella (77., Lazio), Gigot (90+3., Lazio)
Bodö/Glimt (norvég)–Olympiakosz (görög) 3–0 (Colakisz 13. – öngól, Högh 45., 55.)
Ajax (holland)–Eintracht Frankfurt (német) 1–2 (Brobbey 10., ill. H. Larsson 27., Szhiri 70.)
Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–1 (Angelino 56., Shomurodov 90+4., ill. I. Williams 50.)
Kiállítva: Y. Álvarez (85., Bilbao)