Végre bemutatkozhat az európai porondon a 2024–2025-ös évadban Sallai Roland. A 27 éves szélső a tavaly nyári átigazolási időszak utolsó napján szerződött a Galatasarayhoz, azután, hogy az érdekelt kluboknak le kellett adniuk az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) a nemzetközi kupameccsekre nevezett keretet – így az 58-szoros válogatott játékos kimaradt a törökök keretéből, és nem léphetett pályára a sorozat alapszakaszában. A rájátszásra azonban már benevezték, csakúgy, mint a januárban érkező Álvaro Moratát és Carlos Cuestát, Mario Lemina ellenben nem került be. A játékoslistán szintén nem szerepel a távozó Michy Batshuayi és Victor Nelsson, ellenben ott van a névsorban a novemberben elülső keresztszalag-szakadást szenvedő Mauro Icardi.
A Galata ellenfele az AZ lesz, amely a legutóbbi El-összecsapásán éppen a Ferencvárossal mérkőzött meg, és kapott ki 4–3-ra a Groupama Arénában. Kérdés azonban, milyen lelkiállapotban készül a találkozóra az isztambuli együttes, hiszen a hétvégén ismét botrány övezte a meccsét: vasárnap az Adana Demirspor elleni bajnokin az ellenfél játékosai nem értettek egyet a játékvezetői döntésekkel, így a technikai igazgató nyomására fél óra elteltével levonultak a pályáról (minden bizonnyal 3–0-s végeredménnyel a 24-szeres bajnok javára írják jóvá a mérkőzést). Jó hír, hogy Sallai Roland múlt hét szerdai edzésen elszenvedett ágyéksérülése nem bizonyult súlyosnak, vasárnap kezdőként lépett pályára, s bár nem szerzett gólt, rendkívül agilisan, veszélyesen futballozott, volt egy nagy helyzete is, valószínűleg az Alkmaar ellen is a kezdő tizenegyben számít rá Okan Buruk vezetőedző.
Az „oroszlánok” színeiben csaknem háromszáz tétmeccsen pályára lépő, jelenleg televíziós szakértőként ténykedő Tugay Kerimoglu is örült Sallai Roland El-nevezésének, a Galatától pedig összeszedett, stabil játékot vár csütörtökön.
„A Galatasaray Sallai Rolandot, Carlos Cuestát és Álvaro Moratát nevezte az Európa-liga-keretbe, mindannyiukat jó választásnak tartom – fogalmazott a TRT 1 műsorában a korábbi 94-szeres török középpályás. – Okan Buruk vezetőedző logikusan válogatott. Sallai Roland különösen hasznos lehet, hiszen játszhat jobbhátvédként is, illetve bevethető mindkét szélen. A Galata taktikusan futballozva, kevés kockázatot vállalva küzd majd, a párharcok nagy része a középpályán dőlhet el.”
EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
21.00: AZ (holland)–Galatasaray (török) – élőben az NSO-n!