ITT AZ ÚJABB KIHÍVÁS: az Európa-liga rájátszásában a Ferencvárosnak a cseh bronzérmesen kellene túljutnia. A Viktoria Plzen a legutóbbi idényben 46 ponttal a harmadik helyen zárt két prágai klub mögött – jelentős különbséggel, tíz-, illetve tizennégy ponttal lemaradva –, a bajnok Sparta, és a második helyen befutó Slavia előzte meg. De… Hogy a magyar bajnok Ferencváros és a cseh bronzérmes Viktoria Plzen csatája alighanem két kiélezett találkozót hoz, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a most zajló Európa-liga alapszakaszában mindkét együttes egyaránt 12 pontot gyűjtött.
A zöld-fehérek cseh csapat ellen legutóbb 2021 augusztusában játszottak, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Slaviát a Groupama Arénában Taras Kacharaba öngóljával és Ihor Haratin találatával 2–0-ra legyőzve, összesítésben 2–1-gyel jutottak tovább. Az FTC-ben akkoriban olyan futballisták jutottak szóhoz, mint a szlovén Miha Blazic, az albán Mirto Uzuni, vagy éppen a francia Aisa Laidouni, akik mind meghatározó tagjai voltak a csapatnak, a szurkolók alighanem most is örömmel látnák bármelyikőjüket.
A kispadon akkor a rövid ideig regnáló osztrák Peter Stöger ült, ezúttal a Viktoria Plzen ellen az ír Robbie Keane vezetésével kell(ene) kiharcolni a továbbjutást. Nos, a Ferencváros vezetőedzője a találkozót megelőző sajtótájékoztatón csapata csütörtök esti kezdőcsapatára is kitért, de túl sok titkot nem szeretett volna elárulni.
„Minden ellenfelünkre alaposan felkészülünk, az európai porondon bizonyos szintig alkalmazkodunk is kell, hiszen minden ellenfelünket tiszteljük – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón 44 éves tréner. – Persze, biztos vagyok abban, ugyanígy tettek a csehek is, ők is próbálták megtalálni, melyek az erősségeink, és hol lehetünk esetleg sebezhetőek. A csütörtöki kezdőcsapatunkat mi ezen elemzések alapján állítjuk össze. Lesznek változások, de a kezdőről túl sok részletet nem szeretnék elárulni, biztos vagyok benne, hogy a riválisok is figyelemmel kísérik a sajtótájékoztatónkat. Egy biztos, a gyengébb bajnoki rajt miatt semmiféle nyomás nincs rajtunk, a magam részéről egyáltalán nem érzek ilyet, és a futballistáimon sem tapasztaltam hasonlót. Az Európa-liga teljesen más terep… Tudjuk, merre tartunk, és hová szeretnénk eljutni. Némi aggodalomra adhat okot, hogy a legutóbbi bajnoki mérkőzéseinken nem találtunk a kapuba, az MTK és a Puskás Akadémia ellen is csupán helyzetekig jutottunk. Kevés gólt szereztünk, ez nem jó, de éppen ezért beszéltünk az elmúlt napokban sokat a futballistákkal, és elemeztük ki a bajnoki találkozón látottakat. Az Európa-ligában szerencsére más volt a helyzet, az AZ ellen legutóbb hazai pályán négyet is lőttünk, és bár végül négy-három lett az eredmény, jó teljesítményt nyújtottunk, és a holland csapat elleni meccsen szurkolóinktól is rengeteg energiát kaptunk. Ebben bízom a Viktoria Plzen ellen is.”
Kérdésként elhangzott, hogy a holland AZ elleni teljesítmény a cseh bronzérmes ellen vajon elég lehet-e, vagy a Viktoria Plzen ellen annál is több kell.
„Nagyon remélem, elég lehet! Az ott nyújtott teljesítménynek alapnak kell lennie. Mostanra a játékosok megismerték a személyiségemet, és mentalitásomat, nem szeretném, ha még egyszer gond lenne a hozzáállásunkkal. Biztos vagyok abban is, hogy a Viktoria Plzen ellen mindenki átérzi a találkozó jelentőségét, és mindent kiadunk magunkból.”
A csehek taktikája nem túl bonyolult, szeretik felívelni a labdát, ugyanakkor rendkívül hatásos a játékstílusuk, hiszen évek óta a cseh bajnokság élcsapatai közé tartoznak – nem véletlen, hogy Robbie Keane is harcos összecsapásra számít.
„A játékosaik sokat futnak, labda nélkül is állandó mozgásban vannak, és nem ijednek meg az összecsapásoktól sem, erre felhívtam a futballisták figyelmét. Alaposan elemeztük a legutóbbi összecsapásaikat, öt-hat találkozójukat is analizáltuk, nem gondolnám, hogy az ott látott taktikán nagyban változtatnának. Ha mégis, arra is fel vagyunk készülve, ha úgy hozza a sors, minden eshetőségre reagálunk majd.”
Örök kérdés, egy ilyen kiélezett párharc esetén melyik a kedvezőbb, hazai pályán, saját közönség előtt kezdeni, vagy jobb a visszavágót odahaza játszani, hiszen a továbbjutás alighanem ott dől el végérvényesen. A Ferencváros ezúttal a Groupama Arénában kezd, a legutóbb a cseh Slavia Praha elleni kétgólos győzelmet (2–0) a zöld-fehérek minden bizonnyal ezúttal is örömmel elfogadnák.
Robbie Keane tippelgetni, esélyeket latolgatni nem szeret, játékosként a Bajnokok Ligájában (is) szerepelt, vezetőedzőként pedig megélt már egy-két hasonló volumenű összecsapást.
„Más futballkultúrából érkeztem, de rengeteg európai csatán vagyok túl. Annak idején számos mérkőzést játszottam a Bajnokok Ligájában, azon a szinten némileg mások voltak a riválisok, de az Európa-ligát sem lehet lenézni, ez a második legkeményebb sorozat, nagy klubokkal, kemény ellenfelekkel. Legutóbb a Maccabi Tel Avivval is átéltem néhány nehéz párharcot, sok hasonló színvonalú találkozót játszottunk, a nagy tét egyáltalán nem lesz újdonság számomra.”
A Ferencváros 18.45 órától fogadja a Groupama Arénában a Viktoria Plzen együttesét, ha telt ház nem is lesz, a zsúfolt lelátók sokat segíthetnek a csapatnak. Ami mindenképpen jó hír, hogy az Európa-liga góllövőlistáját öt góljával – holtversenyben vezető –, a hétvégi Puskás Akadémia elleni (0–1) rangadót sárga lapjai miatt kihagyó Varga Barnabás ezúttal Robbie Keane rendelkezésére áll, vele pedig alapjaiban lehet más a Ferencváros támadójátéka.
Motivációnak pedig ott vannak a nyolcaddöntő leendő ellenfelei, ha az FTC sikerrel veszi a rájátszást, a spanyol Athletic Bilbao vagy az olasz sztáregyüttes, a Lazio várhat rá. Bízzunk benne, a Ferencváros még márciusban is talpon lesz Európában, hiszen ez azt jelentené, sikerrel vette a Viktoria Plzen elleni rájátszást, és március 6-án és 13-án újabb két kiemelt fontosságú összecsapás vár rá.
„Az alapszakaszban többször is láttam játszani a Viktoria Plzent, az Athletic Bilbao és a Anderlecht elleni összecsapásukat is figyelemmel követtem. Ezek alapján mondhatom, erős csapat vár ránk. A szakmai stáb alaposan felkészített bennünket, tudjuk, kemény összecsapásokra kell számítanunk, hiszen ők sem véletlenül jutottak el idáig. A múlt évben játszottunk felkészülési mérkőzést a Viktoria Plzen ellen, de az akkori tapasztalatokból túl sokat nem lehet kamatoztatni, hiszen mindkét csapat kerete sokat változott, nekünk Robbie Keane személyében új vezetőedzőnk is van. Arról nem is beszélve, hogy egy felkészülési találkozót még véletlenül sem lehet összehasonlítani az Európa-liga rájátszásával. Készen állunk az összecsapásra, csakis a továbbjutás jöhet szóba.” |
EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!