A Plzen edzője az FTC elleni El-visszavágó előtt: „Utolsó cseh csapatként versenyben szeretnénk maradni Európában!”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 14:46
Miroslav Koubek szerint jobban kell játszaniuk, mint Budapesten (Fotó: fcviktoria.cz)
Az első mérkőzésen elszenvedett 1–0-s vereséget követően bizakodóak a plzeni klubnál, Miroslav Koubek vezetőedző szerint a támadójáték és a védekezés területén is jobban kell teljesíteniük a Ferencváros elleni visszavágón.

Különleges lézershow fogadja csütörtökön este a Ferencvárost. A Viktoria Plzen stadionjának villanypóznáira speciális projektorokat szereltek, mely a tervek szerint látványos előadással szórakoztatja a meccsre kilátogatókat. A 11.700 fő befogadására alkalmas Doosan Arena lelátóján helyet foglalókat arra kérik, hogy tizenöt perccel a kezdő sípszó előtt mindenki üljön le a helyére, hogy zavartalanul élvezhesse a lézerelőadást.

A Viktoria Plzen játékosai úgy tervezik, nem csupán a találkozó előtt, közben is lesz minek tapsolni. Pavel Sulc, a csapat középpályása a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, a budapesti egygólos vereséget követően nyitva maradt a továbbjutás kérdése, a magyar bajnoknak és a cseh bronzérmesnek is nagyjából ugyanannyi esélye van az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásra.

„Egyértelmű előny számunkra, hogy hazai pályán játszhatjuk a visszavágót – mondta a játékos. – Nagy szükségünk lesz a szurkolóinkra, biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen hangulatot teremtenek a stadionban. Az első mérkőzést követően sokkal okosabbak vagyunk, tudjuk mire képes a Ferencváros. Két hasonló tudású együttes küzd meg egymással, reméljük, mi jövünk ki jól a második mérkőzésből.”

A 73 esztendős vezetőedző, Miroslav Koubek elismerte, a továbbjutáshoz mindenképpen jobban kell játszaniuk, mint az első összecsapáson tették.

„Szeretnénk továbbjutni, ehhez azonban jobb teljesítményre lesz szükség! Egygólos hátrányból vágunk neki a visszavágónak, jó lenne már az első félidőben ledolgozni ezt. A támadójátékunk nem volt elég hatékony a budapesti összecsapáson, ezen mindenképpen változtatnunk kell, az elmúlt napokban sokat gyakoroltuk a követendő taktikát. A védekezésünket is sok kritika érte az elmúlt időszakban, ezen a téren is előre kell lépnünk. Az első mérkőzésen is láthattuk, a Ferencváros minőségi ellenfél, remek játékosokkal, de felkészültünk a visszavágóra. Mindent megteszünk, hogy utolsó cseh csapatként versenyben maradjunk Európában!”

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Csütörtök, 21.00: Viktoria Plzen (cseh)–FERENCVÁROSI TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-liga
2025.02.19. 19:36

Robbie Keane: Mindent vagy semmit mérkőzés vár ránk

Az FTC vezetőedzője azt a szintet és színvonalat várja a Plzen elleni El-visszavágón, amilyet csapata az Alkmaar ellen 4–3-ra megnyert összecsapáson nyújtott.

 

 

Legfrissebb hírek

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik