„Ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat” – Gróf Dávid a Plzen elleni kiesés után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 23:25
Gróf Dávid csalódottan értékelt
Mint ismert, a Ferencváros 3–0-s vereséget szenvedett a Viktoria Plzen otthonában csütörtökön, ezzel nem jutott be a labdarúgó Európa-liga legjobb 16 csapata közé. A lefújás után a ferencvárosiak kapusa, Gróf Dávid érhetően nagyon csalódottan értékelt az M4 Sport mikrofonja előtt, akárcsak a vezetőedző Robbie Keane. Utóbbi bocsánatot kért a szurkolóktól a csapat teljesítménye miatt.

„Nagyon nehéz most bármit is mondani – kereste a szavakat az M4 Sport mikrofonja előtt Gróf Dávid, a Ferencváros kapusa. – Erre nincs semmilyen mentségünk, ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat. Az bánt, hogy ekkora esélyt kaptam én és a csapat is, a mai azonban egy totális csőd volt. Még többet kell dolgoznunk, még többet kell harcolnunk, hinnünk kell magunkban, ez egy megoldás. Nem tudtunk mit tenni, de az élet nem áll meg, a bajnokságban is van mit rendbe hozni. Nem csináltuk meg, amit az edzői stáb eltervezett. Az ellenfél megrúgta az első gólt, mi pedig ezután még idegesebbek lettünk.”

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője is elmondta a véleményét a kiesést követően: „Mindenek előtt bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól, ez nem a Ferencvároshoz méltó teljesítmény volt. Ez nem elfogadható, nagyon-nagyon csalódottak vagyunk. Az első félidőben nem így terveztük a dolgokat, elszántságban nagy különbség volt a két csapat között, a második félidő talán valamivel jobban sikerült. A futballban a legfontosabb, hogy mindig küzdjünk.”

Az ír tréner kiemelte, hogy csapata túl sok szöglethez juttatta az ellenfelet, szavai szerint ezt nem lett volna szabad megtenni egy fizikailag ennyire felkészült csapattal szemben. „Gyakorlatilag lábon lőttük magunkat az első félidőben” – tette még hozzá ezen a vonalon.

A folytatást illetően így fogalmazott: „Most megmutathatjuk, hogy milyen karaktere van a csapatnak a hátralévő bajnoki fordulókban. Én bele fogok állni.”

Európa-liga
2025.02.20. 22:56

Vége az európai kalandnak, a Plzen három gólt szerezve ejtette ki a Ferencvárost az El-ből

A nigériai Rafiu Durosinmi kétszer is betalált Gróf Dávid kapujába, a Ferencváros nem tudott mit kezdeni a szervezetten játszó csehekkel.

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
VIKTORIA PLZEN (cseh)–FERENCVÁROSI TC 3–0 (3–0)
Plzen, Doosan Aréna. Vezette: Jérome Brisard (Benjamin Pages, Erwan Finjean) – franciák
PLZEN: Jedlicka – Memic (Doski, 70.), Dweh, Markovics, Jemelka, Cadu (Havel, 83.) – Vydra (Kopic, 83.), Cerv, Kalvach, Sulc – Durosinmi (Adu, 55.). Vezetőedző: Miroslav Koubek
FERENCVÁROS: Gróf – Makreckis (Tóth A., 78.), Gartenmann, I. Cissé, C. Ramírez (A. Traoré, a szünetben) – Rommens (Ben Romdan, 78.), Júlio Romao (Kehinde, a szünetben), Abu Fani – Civic, Saldanha, Zachariassen (Pesics, 58.). Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Durosinmi (27., 39.), Sulc (35.)
Továbbjutott: a Plzen, 3–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

Bakti Balázs tudja, a Fradi elleni mérkőzés extra motiváció; Nagy Zsolt: Győrbe is a három pontért megyünk!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 12:20

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32
Ezek is érdekelhetik