Gartenmann: Csak magunkat okolhatjuk, fél óra alatt mindent eldobtunk

SZABÓKY ZSOLTSZABÓKY ZSOLT
• Plzen
Vágólapra másolva!
2025.02.21. 07:51
Fotó: Koncz Márton
Mint ismert, a Ferencváros a Viktoria Plzen otthonában elszenvedett 3–0-s vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa-ligától. A mérkőzés után Stefan Gartenmann és Gróf Dávid nyilatkozott az NSO TV-nek.

„Ma a Plzen erősebb volt nálunk, csak magunkat okolhatjuk. (…) Erősebbek voltak a párharcokban, többet voltak hajlandóak futni, sok fontos játékelemben egy lépéssel előttünk jártak. Nagyjából fél óra alatt mindent eldobtunk, s ezért csak magunkat hibáztathatjuk” – értékelt a meccs után Stefan Gartenmann. A dán védő szerint a regnáló magyar bajnoknak össze kell kapnia magát és a bajnokságban kell kikecmeregnie a gödörből.

„Borzasztó volt. Az edző is elmondta, hogy az alapok hiányoztak a játékunkból – így Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa. – Az első gól mindig megváltoztatja a meccset. Nálunk ekkor jött egy teljes kihagyás, egy teljes csőd, de előtte is lehetett látni, hogy a csehek ránk erőltették az akaratukat. A mai teljesítményre nincs mentség.”

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
VIKTORIA PLZEN (cseh)–FERENCVÁROSI TC 3–0 (3–0)
Plzen, Doosan Aréna. Vezette: Jérome Brisard (Benjamin Pages, Erwan Finjean) – franciák
PLZEN: Jedlicka – Memic (Doski, 70.), Dweh, Markovics, Jemelka, Cadu (Havel, 83.) – Vydra (Kopic, 83.), Cerv, Kalvach, Sulc – Durosinmi (Adu, 55.). Vezetőedző: Miroslav Koubek
FERENCVÁROS: Gróf – Makreckis (Tóth A., 78.), Gartenmann, I. Cissé, C. Ramírez (A. Traoré, a szünetben) – Rommens (Ben Romdan, 78.), Júlio Romao (Kehinde, a szünetben), Abu Fani – Civic, Saldanha, Zachariassen (Pesics, 58.). Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Durosinmi (27., 39.), Sulc (35.)
Továbbjutott: a Plzen, 3–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
17 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
18 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
19 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
19 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik