Dusan Tadics fejesével már a 10. percben előnybe került a Fenerbahce az Anderlecht ellen, és bár a két csapat kiegyenlített csatát vívott egymással, gólokat csak a hazaiak szereztek: Edin Dzeko az első félidő hajrájában lőtte a másodikat, Juszef en-Nesziri pedig a fordulás után fejelte a harmadikat. José Mourinho alakulata fél lábbal már a következő körben érezheti magát.
Úgy tűnt, a Real Sociedad is hamar választ ad a lényegi kérdésekre: Brais Méndez korán kiharcolt egy büntetőt, értékesítette is, majd Kubo Takefusza lőtt gyönyörű gólt 18 méterről a jobb felső sarokba. Adam Buksa szép bal oldali adogatás utáni közeli lövéssel visszahozta a Midtjylland reményeit, ám hiába a jelentős labdabirtoklási fölény, a dán csapat nem tudott egyenlíteni a második félidőben.
Brüsszelben majdnem egy órát kellett várni az első gólra, de aztán viszonylag gyorsan jött a második is. Az Ajax egy ellencsapásból szerzett vezetést Christian Rasmussen remek ballábas lövésével, majd következett egy még szebb mozdulat – a szöglet után kifejelt labdát a 16 éves (és történetesen belga utánpótlás-válogatott) Jorthy Mokio kapásból bombázta az Union Saint-Gilloise kapujába.
A késő esti programban mind a nyolc csapat szerzett gólt.
A Roma Zeki Celik közeli lövésével előnybe került Portóban, de a fordulás után, egy villámgyors kontra végén Francisco Moura egyenlített; a vendégek a 72. perctől emberhátrányban őrizték a döntetlent, sikerrel.
Nem sokon múlt, hogy a Bodö/Glimt is döntetlennel utazzon haza, ám a Twente a ráadásban egy kezezés miatt tizenegyeshez jutott, és Ricky van Wolfswinkel nem hibázott.
A PAOK-nak nem jött össze az egy félidőnyi emberhátrány kivédekezése, az FCSB megfordította a meccset Andrei Gheorghita közeli lövésével és Joyskim Dawa fejesével.
EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Union Saint-Gilloise (belga)–Ajax (holland) 0–2 (Rasmussen 59., Mokio 71.)
Midtjylland (dán)–Real Sociedad (spanyol) 1–2 (Buksa 38., ill. B. Méndez 11. – 11-esből, Kubo 32.)
Fenerbahce (török)–Anderlecht (belga) 3–0 (Tadics 11., Dzeko 42., en-Nesziri 57.)
Twente (holland)–Bodö/Glimt (norvég) 2–1 (Ltajef 5., Van Wolfswinkel 90+5. – 11-esből, ill. P. Berg 85.)
PAOK (görög)–FCSB (román) 1–2 (Samatta 21., ill. Gheorghita 50., Dawa 60.)
K: Taison (45+4., PAOK)
Porto (portugál)–Roma (olasz) 1–1 (Francisco Moura 67., ill. Celik 45+5.)
K: Cristante (72., Roma)
AZ (holland)–Galatasaray (török) 4–1 (Mijnans 12., Parrott 37. – 11-esből, Clasie 57., Möller Wolfe 66., ill. Sallai 20.) – részletek itt!
Kiállítva: Ayhan (51., Galatasaray)
Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen (cseh) 1–0 (Abu Fani 23.) – részletek itt!
A visszavágók február 20-án lesznek.
A TOVÁBBI PROGRAM
NYOLCADDÖNTŐ
Első mérkőzések: március 6. (csütörtök)
Visszavágók: március 13. (csütörtök)
Már ott van a nyolcaddöntőben: Athletic Bilbao (spanyol), Eintracht Frankfurt (német), Lazio (olasz), Lyon (francia), Manchester United (angol), Olympiakosz Pireusz (görög), Rangers (skót), Tottenham Hotspur (angol)
NEGYEDDÖNTŐ
Első mérkőzések: április 10. (csütörtök)
Visszavágók: április 17. (csütörtök)
ELŐDÖNTŐK
Első mérkőzések: május 1. (csütörtök)
Visszavágók: május 8. (csütörtök)
DÖNTŐ
Május 21., szerda, Bilbao (San Mamés Stadion)