A BL-ben is bemutatkozott a Ferencváros El-mérkőzésének játékvezetője

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 10:21
Giorgi Kruasvili korábban már vezetett a Ferencvárosnak (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a grúz Giorgi Kruasvili vezeti a Ferencváros–Viktoria Plzen Európa-liga-mérkőzést.

Giorgi Kruasvili 2015 óta vezet a nemzetközi porondon, 2019-ben bemutatkozott az Európa-ligában, 2024 őszétől pedig a Bajnokok Ligájában is vezet.

A 38 éves grúz játékvezető 2021-ben ott volt a magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságon, ahol ő vezethette a német–portugál döntőt (1–0) is.

Kruasvili 2021-ben a Ferencvárosnak is vezetett, a zöld-fehérek a litván Zalgirist győzték le 2–0-ra a Bajnokok Ligája selejtezőjében. 

Munkáját Levan Varamasvili és Giorgi Elikasvili segíti az oldalvonal mellett. A negyedik játékvezető Aleko Apciuari lesz. A videobírók németek, Benjamin Brand munkáját Johann Pfeifer segíti.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 perce

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
1 órája

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
14 órája

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
15 órája

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
15 órája

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
16 órája

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
17 órája
Ezek is érdekelhetik