„Az AZ csúnya benyomást keltett magáról Budapesten” – írta szalagcímében a De Telegraaf, amely kitért arra is, hogy a csapat az alapszakaszban idegenben meg sem tudta közelíteni a hazai pályán mutatott formáját: „A budapesti vereség azt mutatja, hogy Marteen Mertens csapata rendkívül sebezhető a saját stadionjától távol, hiszen korábban Bilbaóban (Athletic) és Londonban (Tottenham) is vereséget szenvedett, míg Razgradban (Ludogorec) csak sovány egy pontra futotta az erejéből.”
De kritikusan megjegyezték, hogy Mertens meglepő formációban küldte pályára a csapatát, amelyben nem kevesebb, mint hét változtatást is végrehajtott a legutóbbi bajnokihoz képest, így többek között a két kezdő csatár, Troy Parrott és Mexx Meerdink is váratlanul a kispadon találta magát. A portál a meccs krónikájában úgy fogalmazott: a Ferencváros idegesen kezdte a találkozót, de az Alkmaarnak ezt nem sikerült kihasználnia, s a vereség miatt nehéz helyzetbe került, a rájátszásban ugyanis így a Real Sociedad vagy a Galatasaray lesz az ellenfele.
„Az AZ majdnem ledolgozta a hátrányát a Ferencváros ellen, ám elveszítette a találkozót” – állapította megy tényszerűen a Voetbalzone portál. Külön is említést tettek arról, hogy amikor a két csapatot összesorsolták az Európa-ligában, akkor még úgy tűnt, hogy az alkmaariak korábbi vezetőedzője, Pascal Jansen ül majd a Ferencváros kispadján, a tréner távozása miatt azonban ez a találkozás elmaradt. Egy másik cikkükben pedig előrelátóan már a vereség követmezményeit taglalták, s úgy fogalmaztak, hogy „emiatt a rájátszásban két nagyon erős csapat közül kap majd ellenfelet az AZ”.
A Voetbal International értékelésében arról írt, hogy a Ferencváros éppen akkor szerezte a második gólját, amikor az AZ uralta a találkozót. „Adama Traoré olyan gólt szerzett, amire legszebb napjaiban még Robbie Keane is irigykedett volna” – jegyezték meg. S hasonlóan a többi portálhoz úgy fogalmaztak, kapjon bárkit az AZ a rájátszásban, nagyon nehéz párharcra készülhet.
„Az AZ gólgazdag meccsen szenvedett vereséget a Ferencvárostól” – ezt pedig az ad.nl portál írta az egyik szalagcímében. Hozzátették, hogy az AZ jó helyzetben volt a meccs előtt, mivel a rájátszásban már korábban biztossá tette a helyét. Ennek ellenére a budapesti vereséget „meglepetésként” értékelte a holland portál, amely nagyban annak tudta be az eredményt, hogy Mertens klasszikus csatár nélkül küldte pályára csapatát a Groupama Arénában.
EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
FERENCVÁROS–AZ (holland) 4–3 (3–0)
Budapest, Groupama Aréna 18 657 néző. Vezette: Nenad Minakovics (Nikola Borovics, Bosko Bozsovics) – szerbek
FERENCVÁROS: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Maiga (Rommens, 30.) – Ben Romdan (Raul Gustavo, 83.), Abu Fani (Kady, 73.), Tóth A., A. Traoré (Zachariassen, 73.) – Varga B. (Saldanha, 83.). Vezetőedző: Robbie Keane
AZ: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma, a szünetben), Goes, Decker, De Wit – P. Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belic (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (T. Parrott, 63.). Vezetőedző: Maartan Martens
Gólszerző: Ben Romdan (9., 45.), A. Traoré (34.), Varga B. (82. – 11-esből), ill. Mijnans (76., 90+5.), T. Parrott (90.)
A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!
Az alapszakasz záró fordulójáról itt olvashatnak!
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Lazio | 8 | 6 | 1 | 1 | 17–5 | +12 | 19 |
2. Athletic Bilbao | 8 | 6 | 1 | 1 | 15–7 | +8 | 19 |
3. Manchester United | 8 | 5 | 3 | – | 16–9 | +7 | 18 |
4. Tottenham Hotspur | 8 | 5 | 2 | 1 | 17–9 | +8 | 17 |
5. Eintracht Frankfurt | 8 | 5 | 1 | 2 | 14–10 | +4 | 16 |
6. Lyon | 8 | 4 | 3 | 1 | 16–8 | +8 | 15 |
7. Olympiakosz Pireusz | 8 | 4 | 3 | 1 | 9–3 | +6 | 15 |
8. Rangers | 8 | 4 | 2 | 2 | 16–10 | +6 | 14 |
9. Bodö/Glimt | 8 | 4 | 2 | 2 | 14–11 | +3 | 14 |
10. Anderlecht | 8 | 4 | 2 | 2 | 14–12 | +2 | 14 |
11. FCSB | 8 | 4 | 2 | 2 | 10–9 | +1 | 14 |
12. Ajax | 8 | 4 | 1 | 3 | 16–8 | +8 | 13 |
13. Real Sociedad | 8 | 4 | 1 | 3 | 13–9 | +4 | 13 |
14. Galatasaray | 8 | 3 | 4 | 1 | 19–16 | +3 | 13 |
15. Roma | 8 | 3 | 3 | 2 | 10–6 | +4 | 12 |
16. Viktoria Plzen | 8 | 3 | 3 | 2 | 13–12 | +1 | 12 |
17. FERENCVÁROS | 8 | 4 | – | 4 | 15–15 | 0 | 12 |
18. FC Porto | 8 | 3 | 2 | 3 | 13–11 | +2 | 11 |
19. AZ Alkmaar | 8 | 3 | 2 | 3 | 13–13 | 0 | 11 |
20. Midtjylland | 8 | 3 | 2 | 3 | 9–9 | 0 | 11 |
21. Union Saint-Gilloise | 8 | 3 | 2 | 3 | 8–8 | 0 | 11 |
22. PAOK | 8 | 3 | 1 | 4 | 12–10 | +2 | 10 |
23. Twente | 8 | 2 | 4 | 2 | 8–9 | –1 | 10 |
24. Fenerbahce | 8 | 2 | 4 | 2 | 9–11 | –2 | 10 |
25. Braga | 8 | 3 | 1 | 4 | 9–12 | –3 | 10 |
26. Elfsborg | 8 | 3 | 1 | 4 | 9–14 | –5 | 10 |
27. Hoffenheim | 8 | 2 | 3 | 3 | 11–14 | –3 | 9 |
28. Besiktas | 8 | 3 | – | 5 | 10–15 | –5 | 9 |
29. Maccabi Tel-Aviv | 8 | 2 | – | 6 | 8–17 | –9 | 6 |
30. Slavia Praha | 8 | 1 | 2 | 5 | 7–11 | –4 | 5 |
31. Malmö | 8 | 1 | 2 | 5 | 10–17 | –7 | 5 |
32. Riga FS | 8 | 1 | 2 | 5 | 6–13 | –7 | 5 |
33. Ludogorec | 8 | – | 4 | 4 | 4–11 | –7 | 4 |
34. Dinamo Kijev | 8 | 1 | 1 | 6 | 5–18 | –13 | 4 |
35. Nice | 8 | – | 3 | 5 | 7–16 | –9 | 3 |
36. Qarabag | 8 | 1 | – | 7 | 6–20 | –14 | 3 |