Lisztes Krisztián: A Fradi jól szerepel erős csapatok ellen, nehéz lesz nyerni

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 12:31
Lisztes Krisztián nyilatkozott a csütörtöki meccs kapcsán (Fotó: Imago Images)
Mint ismert, a Ferencváros az Eintracht Frankfurt otthonában lép pályára csütörtök este az Európa-liga alapszakaszának 7. körében. A meccs előtt a német klub honlapján jelent meg egy interjú azzal a Lisztes Krisztiánnal, aki FTC-nevelésként igazolt múlt nyáron Frankfurtba.

 

„Még mindig tartom a kapcsolatot néhány ferencvárosi csapattársammal, sok barátságot kötöttem az évek során, rengeteg szép emlékem van. Ami a meccset illeti, a Fradi eddig jól szerepelt néhány egészen erős csapat ellen, szóval nehéz lesz nyerni. Főleg, ismerve a ferencvárosi szurkolókat, akik nagyon várják már ezt a meccset” – mondta a klub honlapján a 19 éves támadó, aki nyáron több mint 4 millió euró ellenében váltott klubot, de még várnia kell a bemutatkozására az első csapatban. 

A cikk további részében az Eintracht Frankfurt kifejti, mire számíthat nyári szerzeménye a következő időszakban. A klub megjegyzi, Lisztes rendszeresen edz az első csapattal, tagja az U21-es keretnek és a negyedosztályú együttesnek, ez pedig az idény második felében sem fog változni. A klub célja továbbra is az, hogy beépítse a legjobbak közé, de ehhez idő kell. 

Vezetőedzője, Dino Toppmöller is nyilatkozott róla: „Meg vagyunk róla győződve, hogy tehetséges, ezt pedig apránként újra és újra bizonyítja is. El kell érnünk a fizikai stabilitást, s ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz. Mi minden időt és támogatást megadunk neki ahhoz, hogy megszokja ezt a szintet, ezt az országot” – mondta.  

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Csütörtök, 21.00: Eintracht Frankfurt (német)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 
  1. Lazio65114–3+11 16 
  2. Athletic Bilbao751112–6  +6 16 
  3. Anderlecht64211–6  +5 14 
  4. Lyon641115–7  +8 13 
  5. Galatasaray73418–14  +4 13 
  6. Eintracht Frankfurt641112–8  +4 13 
  7. Manchester United63312–8  +4 12 
  8. Rangers632113–7  +6 11 
  9. Tottenham Hotspur632111–7  +4 11 
10. FCSB63217–5  +2 11 
11. Ajax631214–6  +8 10 
12. Real Sociedad631210–6  +4 10 
13. Bodö/Glimt631210–9  +1 10 
14. Roma62318–5  +3 
15. Olimpiakosz Pireusz62315–3  +2 
16. FERENCVÁROS63311–10  +1 
17. Viktoria Plzen623110–9  +1 
18. Besiktas73410–14  –4 
19. FC Porto622212–10  +2 
20. AZ 62229–9    0 
21. Union Saint-Gilloise62225–5    0 
22. Fenerbahce62227–9  –2 
23. PAOK621310–8  +2 
24. Midtjylland62135–7  –2 
25. Elfsborg62138–11  –3 
26. Braga62137–10  –3 
27. Hoffenheim61325–8  –3 
28. Maccabi Tel-Aviv6247–13  –6 
29. Slavia Praha61145–7  –2 
30. Twente6424–7  –3 
31. Malmö61146–12  –6 
32. Ludogorec6333–8  –5 
33. Qarabag6154–14–10 
34. Riga FS6245–12  –7 
35. Nice6246–14  –8 
36. Dinamo Kijev7164–18–14 

 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
5 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
Tegnap, 16:32

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 12:28

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17
Ezek is érdekelhetik