Fehér Csaba és Babos Gábor szerint is versenyben maradhat a Fradi

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 10:41
Akire figyelni kell: Troy Parrott az AZ legveszélyesebb játékosa (Fotó: AFP)
Csütörtökön 21 órakor kezdődik a Ferencváros számára az Európa-liga továbbjutás szempontjából rendkívül fontos mérkőzés az AZ ellen – a holland futballt jól ismerő korábbi válogatottakat kérdeztünk arról, milyen csapattal kerülnek szembe a zöld-fehérek.

NEHÉZ FELADAT előtt a magyar bajnokcsapat: a holland AZ ellen fejezi be az Európa-liga alapszakaszát, és csütörtökön este dől el, bekerül-e a legjobb huszonnégy együttes közé, vagyis abba a körbe, amelynek szereplői folytathatják a sorozatot. Mint ismert, erre az idényre változott a lebonyolítás, ugyanúgy, mint a Bajnokok Ligájában: az összes indulót tartalmazó tabella első nyolc helyezettje automatikusan a legjobb tizenhat közé kerül, a többi tizenhat csapat (vagyis az össztabella kilencedik helyezettjétől a huszonnegyedikig) még egy oda-vissza fordulót játszik egymással, és a nyolc meccs továbbjutója csatlakozik a nyolcaddöntős mezőnyhöz.

Korábban már írtunk az Alkmaarról, és természetesen már arról is, hogy az FTC korábbi edzője, Pascal Jansen is dolgozott a klubban, a válogatott Kerkez Milost is edzette, neki tehát különleges összecsapás lehetett volna az AZ elleni, ám most már Robbie ­Keane ül a zöld-fehérek kispadján. A korábbi ragyogó ír futballista az Eintracht Frankfurt ellen irányította először tétmérkőzésen az együttest, a 2–0-s vereség nem szégyen, de a lehangolóan erőtlen támadójáték láttán vélhetően ő is érezte, lesz még munkája bőven ezzel a csapattal.

Nézzük, milyen ellenfélre számíthatnak a ferencvárosiak a csütörtök esti El-összecsapáson.

Noha voltak hullámvölgyek az AZ korábbi teljesítményében, az Ajaxot a Holland Kupában 2–0-ra, míg a bajnokságban 2–1-re legyőzte. Az El-tabellán tizenegy ponttal a 14. helyen várja a záró kört, így az FTC a győzelme esetén a holland csapatot biztosan megelőzné, és ezzel a lendülettel természetesen tovább is jutna.

„Három lábon állva stabil az ­Alkmaar – mondta lapunk kérdésére a korábbi 41-szeres válogatott Fehér Csaba, aki 2000 és 2011 között futballozott Hollandiában: volt a NAC Breda, a PSV és a Willem II játékosa is. – Jók a megfigyelők, akiket megszereznek, jelentős haszonnal értékesítik tovább. Ez ügyben elég Kerkez Milos esetét említeni, akit, ha jól tudom, tízszeres áron adtak tovább. Általában nem jellemző, hogy légiósokra támaszkodna a klub, a saját nevelésű holland fiatalok képzése, nemzetközi piacon értékesítése a fő profil, és ez jól működik. Teun Koopmeiners tizenegy évesen került a klub utánpótlásába, majd lett az Atalanta játékosa, ma pedig a Juventus profija, valamint Tijjani ­Reijnderst is említhetem, ő hét évig volt Alkmaarban, ma az AC Milan meghatározó futballistája. Jó tehát a kiválasztás, és minőségi munka jellemzi a nevelést, ez két fontos tényező, sok klub nagyon elégedett lenne, ha ebből az egyik igaz lenne rá – az Alkmaar ezenfelül minden évben szerepel a nemzetközi kupában, és ezzel együtt ez a három fontos szempont biztosítja a klub sikeres működését.”

Ami szintén nem mellékes: a hollandok tizennyolcmillió euróért adták el Vangelisz Pavlidiszt a Benficának, a görög támadó nemrég három gólt szerzett a Barcelona elleni, emlékezetes BL-meccsen (Lisszabonban 5–4-re nyert a katalán együttes), a portugálok aligha vádolták a hollandokat azzal, hogy „  selejtes árut” sóztak rájuk. Az Alkmaar vélhetően azt tervezi, hogy a február 4-én 23 éves ír Troy Parrott lehet a következő, akit a topligák egyikébe delegál – ő az a támadó, akire nagyon kell majd a Ferencváros védelmének figyelnie, húsz bajnokin tíz gólnál tart.

„Nemcsak játékost, edzőt is nevelnek – emelte ki Fehér Csaba. – A korábbi belga válogatott Maarten Martens nyolc évig volt az AZ játékosa, 2021-ben akadémiai edzőként tért vissza, majd lett stábtag a felnőtteknél. Ismerte a klubot, a fiatalokat, amikor vezetőedzőnek kérték fel. És ő a harmadik, aki ezt az utat járta be, tehát ha lehet, nem kívülről hoznak edzőt, hanem azt is házon belül oldják meg, a felépített rendszerben erre is figyelnek.”

Tavaly októberben lett ötvenesztendős a korábbi 27-szeres válogatott kapus, Babos Gábor, aki szintén 2000-ben szerződött Hollandiába, azóta ott él.

 

 „Érdemes figyelni Ruben van Bommelre – mondta lapunknak Babos Gábor. – Azt hiszem, az édesapjára emlékeznek a szurkolók: Marc van Bommel világbajnoki ezüstérmes, a Barcelonával spanyol, a Bayern Münchennel német, az AC Milannal olasz bajnoki címet szerzett, a fiát a legnagyobb ígéretek között tartják számon. Mind a két szélen veszélyes az Alkmaar, mégis azt gondolom, az Üllői úton a Ferencvárosnak van esélye a győzelemre. A Sparta elleni vereség meglepőnek mondható, a rotterdamiak a kiesés ellen küzdenek, váratlan volt, hogy az AZ nem szerzett pontot. A Fradi a saját stadionjában több jó eredményt is elért a nemzetközi kupában, erre képes lehet az Alkmaar ellen is. Kíváncsian várom, hogyan alakul a mérkőzés, nem zárható ki, hogy mindkét csapat versenyben marad a folytatásban.”

NAGY KÉRDÉS, melyik arcát mutatja csütörtökön a Ferencváros. Védelmembe veszem a csapatot, mert szerintem a frankfurti vendégjáték nem tükrözte valódi tudását, Robbie Keane-nel még egy hullámhosszra kell kerülni, kevés idő volt az új elképzeléseket átültetni a gyakorlatba, ez nem megy mindig gördülékenyen. Az viszont egyértelmű, hogy sokkal stabilabb, fegyelmezettebb játékra lesz szükség az AZ ellen, olyanra, amilyet megszokhattunk az elmúlt években az európai kupaporondon. Szervezettnek, már-már sallangmentesnek kell lenni hátul, a támadóharmadban többet kell kezdeményezni, a helyzeteket pedig muszáj nagyobb százalékban értékesíteni. Nem szeretném leszólni az NB I színvonalát, de ami egy-egy bajnokin belefér, azt az El-ben megbüntetik az ellenfelek. Az Alkmaar erős együttes, legutóbb az AS Romát győzte le hazai környezetben, de az Üllői úton bárkivel felveszi a versenyt az FTC. Jó lenne nyerni, mert meglehet, a döntetlen nem lesz elég az üdvösséghez. De bízom benne, hogy továbbjutással koronázza meg őszi szereplését az FTC, már csak a fantasztikus hátország, a közönség miatt is − a szurkolókon ezúttal sem múlik semmi, ebben biztos vagyok.

NS-SZAKÉRTŐ: Nyilas Elek, az FTC korábbi középpályása

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
21.00: Roma (olasz)–Eintracht Frankfurt (német)
21.00: Ajax (holland)–Galatasaray (török)
21.00: Rangers (skót)–Union Saint-Gilloise (belga)
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Elfsborg (svéd)
21.00: Slavia Praha (cseh)–Malmö (svéd)
21.00: Real Sociedad (spanyol)–PAOK (görög)
21.00: Braga (portugál)–Lazio (olasz)
21.00: Olympiakosz (görög)–Qarabag (azeri)
21.00: Olympique Lyon (francia)–Ludogorec (bolgár)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Porto (portugál), Belgrád
21.00: FERENCVÁROSI TC–AZ Alkmaar (holland) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–RFS (lett), Hamburg
21.00: Midtjylland (dán)–Fenerbahce (török)
21.00: Athletic Bilbao (spanyol)–Viktoria Plzen (cseh)
21.00: Nice (francia)–Bodö/Glimt (norvég)
21.00: Anderlecht (belga)–Hoffenheim (német)
21.00: Twente (holland)–Besiktas (török)
21.00: FCSB (román)–Manchester United (angol)
 

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Lazio76117–4+1319
2. Eintracht Frankfurt751114–8+616
3. Athletic Bilbao751112–6+616
4. Manchester United74314–9+515
5. Lyon742115–7+814
6. Tottenham Hotspur742114–9+514
7. Anderlecht742111–8+314
8. FCSB742110–7+314
9. Galatasaray73418–14+413
10. Bodö/Glimt741213–10+313
11. Viktoria Plzen733112–9+312
12. Olympiakosz Pireusz73316–3+312
13. Rangers732214–9+511
14. AZ Alkmaar732210–9+111
15. Union Saint-Gilloise73227–6+111
16. Ajax731314–7+710
17. PAOK731312–8+410
18. Real Sociedad731311–9+210
19. Midtjylland73137–7010
20. Elfsborg73139–11–210
21. Roma72328–6+29
22. FERENCVÁROS73411–12–19
23. Fenerbahce72327–9–29
24. Besiktas73410–14–49
25. FC Porto722312–11+18
26. Twente71427–9–27
27. Braga72148–12–47
28. Hoffenheim71337–11–46
29. Maccabi Tel-Aviv7258–16–86
30. Riga FS71246–12–65
31. Slavia Praha71155–9–44
32. Malmö71158–15–74
33. Ludogorec7343–10–73
34. Qarabag7166–17–113
35. Nice7256–15–92
36. Dinamo Kijev7164–18–141

A vastag színes betűvel jelölt csapat ott van a legjobb 16 között, a fekete vastag betűvel szedett csapatok legrosszabb esetben a playoffban ott lesznek, a dőlt betűvel szedett csapatok már kiestek, a jelenleg 16-29. helyezett csapatok még továbbjuthatnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik