El: Robbie Keane nem számolgatni, győzni akar az Alkmaar ellen

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 15:54
Robbie Keane a szerdai sajtótájékoztatón (Fotó: Fradi.hu)
Az AZ Alkmaar elleni Európa-liga-mérkőzés előtti napon a csütörtöki mérkőzés színhelyén, a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros. Mint ismert, mindkét csapat a legjobb huszonnégy közé jutásért, vagyis a februári folytatásért küzd, így igencsak nagy a tétje a mérkőzésnek.

„Mi, futballisták nagyon szeretjük az ilyen tétre menő, kiélezett mérkőzéseket – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Stefan Gartenmann, a Ferencváros dán védője. – Biztos, hogy kiváló lesz a hangulat, az évszakhoz képest meleg, jó idő várható. Elég időnk volt felkészülni erre az összecsapásra, mindenki igyekszik majd a legjobb formáját hozni.”

A játékost arról is kérdezték, mennyire tudta a csapat adaptálni ilyen rövid idő alatt az új vezetőedző, Robbie Keane elképzeléseit.

„Személy szerint úgy gondolom, gyorsan ment az alkalmazkodás. Persze, könnyű ezt mondani, a pályán is meg kell mutatnunk, hogy így van. Talán a legnagyobb különbség Robbie Keane és Pascal Jansen között, hogy az új edzőnk igyekszik a lehető legjobban leegyszerűsíteni a játékunkat, az előző tréner egy kicsit túlkomplikálta a taktikát.”

Robbie Keane irányítása alatt két felkészülési mérkőzést és egy Európa-liga-találkozót játszott a Ferencváros, gólt még nem szerzett vele a csapat. Az új vezetőedzőt az újságírók emlékeztették arra, a Frankfurt elleni 2–0-s vereség után azt mondta, a támadójátékban változtatni, javulni kell.

„Természetesen elemeztük az előző meccset, sokat videóztunk, és a jobb, valamint a bal oldalon is találtunk olyan lehetőségeket, ahol csak az utolsó, kulcsfontosságú passz hiányzott ahhoz, hogy jelentős gólhelyzetünk alakuljon ki. Persze mindenki tudja, a futballban ez az egyik legnehezebb, kiosztani az utolsó passzt, és megszerezni a gólt, ezt támadóink is észben tartják, ebben kell javulnunk. Ez az utolsó meccsünk az Európa-liga alapszakaszában, nagyon sokat dolgoztunk a héten. Legutóbb is egy topcsapat ellen játszottunk, most is topcsapat lesz az ellenfelünk. Tisztában vagyunk az erősségeivel és gyengeségeivel, utóbbiakat ki akarjuk használni. Erősségük egyértelműen a támadójáték.”

Az ír vezetőedző a Frankfurtban sérülést szenvedő kapus, Dibusz Dénes állapotára vonatkozóan is kapott kérdést, de erre csak annyit válaszolt: „Dénes nagyon keményen dolgozik.” Lapunk információi alapján egyébként hat hetet kell kihagynia a válogatott kapusnak.

Küzdeni mindig, feladni soha – már Robbie Keane is ismeri a Ferencváros híres szlogenjét.

„Természetesen ezt a hozzáállást várom most is – reagált a szakvezető. – A korábbi csapataimnál is ezt vártam el, csak így lehet győzni, ilyen egyszerű. Eddig csak egy tétmérkőzés van a hátunk mögött, de a stábom maximálisan azon van, hogy felkészítse a csapatot az állóképességi követelményekre is, amelyek nagyon fontosak az európai porondon.”

Ez lesz az ír szakember első hazai mérkőzése a csapat élén. Vajon izgatott emiatt?

„Nagyon várom a meccset, remélem, kiváló lesz a hangulat, szeretnénk megörvendeztetni győzelemmel a szurkolókat. Talán egy döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz, de az az elvem, hogy soha nem szabad számolgatni, mindig a győzelemre kell játszani. Az ellenfelünk nagyon jó szériában van, a legutóbbi tizenhárom tétmeccsén csak egy vereséget szenvedett, úgyhogy nagyon nehéz mérkőzésre készülünk.”

A külföldi újságírókat nagyon érdekelte, hogy Robbie Keane játékosként és edzőként is sok külföldi országban vállalt munkát.

„Tizenkilenc-húsz éves voltam, amikor Olaszországba szerződtem, az Interhez. Játszottam sokfelé, és edzőként sem féltem külföldre szerződni, bátran megtettem ezeket a lépéseket, úgy gondolom, aki fejlődni akar, annak ki kell mozdulnia a komfortzónájából. Nagyon értékes tapasztalatokat lehet így gyűjteni, egyébként pedig ma már minden csapatnál sok külföldivel lehet találkozni. Izraeli szerepvállalásom miatt sokat támadtak, ez a családomat is érintette sajnos. A futballt és a politikát szerintem mindig külön kell választani, én csak a futballal foglalkozok, nem is szeretnénk a politikával. Nagyon nehéz időszak volt az izraeli, de mást is érzékenyen érintene, ha a családját érezné veszélyben. Szerencsére azóta ott már csillapodott a helyzet, nálam jobban senki sem kívánta, hogy véget érjen a háború. A Maccabi Tel-Avivval már tapasztalatokat szereztem a Konferencialigában, csak a végső győztes Olympiakosz Pireusz ejtett ki minket, most szeretnék egy szép menetelés részese lenni eggyel magasabb szinten, az Európa-ligában is. Ehhez mindenekelőtt le kell győznünk az Alkmaart” – fogalmazott Robbie Keane.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
CSÜTÖRTÖK
21.00: Roma (olasz)–Eintracht Frankfurt (német)
21.00: Ajax (holland)–Galatasaray (török)
21.00: Rangers (skót)–Union Saint-Gilloise (belga)
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Elfsborg (svéd)
21.00: Slavia Praha (cseh)–Malmö (svéd)
21.00: Real Sociedad (spanyol)–PAOK (görög)
21.00: Braga (portugál)–Lazio (olasz)
21.00: Olympiakosz (görög)–Qarabag (azeri)
21.00: Olympique Lyon (francia)–Ludogorec (bolgár)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Porto (portugál), Belgrád
21.00: FERENCVÁROSI TC–AZ Alkmaar (holland) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–RFS (lett), Hamburg
21.00: Midtjylland (dán)–Fenerbahce (török)
21.00: Athletic Bilbao (spanyol)–Viktoria Plzen (cseh)
21.00: Nice (francia)–Bodö/Glimt (norvég)
21.00: Anderlecht (belga)–Hoffenheim (német)
21.00: Twente (holland)–Besiktas (török)
21.00: FCSB (román)–Manchester United (angol)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Lazio76117–4+1319
2. Eintracht Frankfurt751114–8+616
3. Athletic Bilbao751112–6+616
4. Manchester United74314–9+515
5. Lyon742115–7+814
6. Tottenham Hotspur742114–9+514
7. Anderlecht742111–8+314
8. FCSB742110–7+314
9. Galatasaray73418–14+413
10. Bodö/Glimt741213–10+313
11. Viktoria Plzen733112–9+312
12. Olympiakosz Pireusz73316–3+312
13. Rangers732214–9+511
14. AZ Alkmaar732210–9+111
15. Union Saint-Gilloise73227–6+111
16. Ajax731314–7+710
17. PAOK731312–8+410
18. Real Sociedad731311–9+210
19. Midtjylland73137–7010
20. Elfsborg73139–11–210
21. Roma72328–6+29
22. FERENCVÁROS73411–12–19
23. Fenerbahce72327–9–29
24. Besiktas73410–14–49
25. FC Porto722312–11+18
26. Twente71427–9–27
27. Braga72148–12–47
28. Hoffenheim71337–11–46
29. Maccabi Tel-Aviv7258–16–86
30. Riga FS71246–12–65
31. Slavia Praha71155–9–44
32. Malmö71158–15–74
33. Ludogorec7343–10–73
34. Qarabag7166–17–113
35. Nice7256–15–92
36. Dinamo Kijev7164–18–141

A vastag színes betűvel jelölt csapat ott van a legjobb 16 között, a fekete vastag betűvel szedett csapatok legrosszabb esetben a playoffban ott lesznek, a dőlt betűvel szedett csapatok már kiestek, a jelenleg 16-29. helyezett csapatok még továbbjuthatnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik