Csehül állunk?! – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 23:50


SOROZATBAN HARMADSZOR is nemzetközi kupamérkőzést játszhat tavasszal a Ferencváros! Egy még lehetett volna véletlen, kétszer is elképzelhető szerencsés sorsolás, kapufáról bepattanó labda, mázlista öngól, bármi – de háromszor egymás után véletlenül, „malaccal” képtelenség idáig eljutni. Persze a fanyalgók most is találtak okot a nyafogásra, mondván, az Alkmaar túlságosan könnyedén vette a csütörtök esti mérkőzést már biztos továbbjutóként, és amikor már nagyon égett a ház, beküldte a legjobbjait, a Fradi szerencséjére túl későn – mondjuk, Varga Ádám nagy védése kellett ahhoz, hogy a tekintélyes előnyt ne adja le a magyar bajnok, a 4–4 az előzmények tudatában kimondottan kellemetlen lett volna. Ezekre azonban kár figyelnie a szurkolónak, elég, ha Robbie Keane kielemzi az okokat. Az ír szakember nyolcvanöt jó percet látott a csapattól, de persze a végjátékkal nem volt, nem lehetett megelégedve. Korábban megpendítette, az általa tervezett játékhoz és iramhoz „nem elég fitt” a csapat, és ez sikamlós téma: a kívülálló akár azt is kihallhatja ebből, hogy Pascal Jansen idejében nem volt megfelelő minőségű a terhelés, a játékosok erőnléte nem kielégítő. Egyelőre, mondhatnánk. Bár kétséges, a rövidke téli felkészülés elég volt-e a gondokat orvosolni, másfelől kezdődik a bajnokság, s vajon a tétmeccsek sorozatában miként lehet erőnlétet is javítani? Jó példa erre a magyar bajnokság szintjén kiemelkedő képességűnek mondott brazil Saldanha, akiről szeptember közepén még elfogadta a drukker, hogy „utol kell érnie magát”, bár nem értette, miért maradt le önmagától. Egy profi játékos csapat nélkül is edz, magának, éppen azért, hogy ha lehetőséget kap, ha nincs is formában, ereje mindenképpen legyen – szóval szeptember azért régen volt, a cselgép pedig még mindig nem bír végighajtani kilencven percet.

Talán majd az örökrangadón…

Nagy szükség lenne egy ellenállhatatlan Saldanhára, mondjuk a cseh Plzen ellen is, amely erős, de nem legyőzhetetlen ellenfél. Ha megünnepeltük, hogy egymás után harmadszor is játszhat tavaszi európai kupameccset a Fradi, ne feledjük, 2023-ban a német Leverkusen, 2024-ben a görög Olympiakosz tett róla, hogy a tavasz az első körben véget is érjen, most itt a lehetőség, hogy felülmúlja önmagát a zöld-fehér együttes.

Ha a Robbie Keane által pályára küldött csapat a csehekkel szemben is képes olyan lendületes támadójátékra, mint az AZ ellen, továbbléphet – újabb bravúrt elérve.

Európa-liga
2025.01.30. 23:03

Elképesztő meccsen nyert 4–3-ra, így továbbjutott a Ferencváros az El-rájátszásba!

Az FTC harmadszor szerzett négy gólt az alapszakaszban, mégis Varga Ádám utolsó perces bravúrjának köszönhető, hogy nem egyenlített az AZ.

 

Legfrissebb hírek

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
21 órája

Újra az elitben – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.11.08. 23:28

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Az UVSE három góllal kikapott Pireuszban a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.08. 19:01

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11
Ezek is érdekelhetik