Lemosták a Fradit – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 23:59

AZ EURÓPA-LIGA alapszakaszának hatodik játéknapján a Ferencváros Szalonikiben 5–0-s vereséget szenvedett a görög PAOK-tól, a házigazda lényegében az első félidőben megnyerte a mérkőzést. Talán ha Matheus Saldanha a játékrész befejezése előtt nem a lécre vágja a labdát… Persze nem csak ezen múlt. Varga Barnabás sárga lapjai miatt nem léphetett pályára, a brazil támadó vette – volna – át a góllövő szerepét, s ugyan jól mozgott, képtelen volt pótolni a magyar csatár góljait. A másik oldalon honfitársa, a 36 éves, nyolcszoros válogatott Taison viszont első lehetőségét belőtte, majd jött a következő görög gól… A második játékrészben nem volt esélye a Ferencvárosnak. Nem lehet azt mondani, hogy félvállról vette volna a mérkőzést, de az ellenfélnek nagyobb szüksége volt a pontokra.

Hogy mennyire súlyos a vereség?

Nos, a zöld-fehérek a Bajnokok Ligája csoportkörében 2020 októberében a Barcelonától is „csupán” négy gólt kaptak idegenben. Ezt a mostani öt „kopaszt” nem lehet kitenni az ablakba. Okoskodásnak tűnhet, de talán nem áll messze az igazságtól: ha kétarcú egy csapat, nem mindig képes a jobbik arcát mutatni, amikor éppen kell. Az ellenfél győzelmi kényszerben játszott, nem volt rá ellenszer.

Ugyanakkor nézzük a dolgok jó oldalát: a csúnya, 5–0-s zakó ellenére minden remény megmaradt, hogy a Ferencváros továbblépjen az alapszakaszból, ehhez legalább a 9. és a 24. hely között kell végeznie, amire kilenc pontja alapot ad. Az eddigi mérleg három-három győzelem és vereség, a Dinamo Kijev elleni 4–0-nak és a Malmővel szembeni 4–1-nek köszönhetően plusz egyes gólkülönbséggel állnak a zöld-fehérek. Két forduló van még hátra, a Fradi ellenfele a német Eintracht Frankfurt idegenben és a holland AZ a Groupama Arénában – már 2025 januárjában. Ha azt vesszük, hogy a hátralévő riválisok nem gyengébbek, mint a PAOK, továbbá a magyarral ellentétben mind a német, mind a holland bajnokság akkor már folyik, akkor ez is hátrány a Fradinak.

Mégis, semmi sincsen veszve.

Csak éppen elő kellene venni a Dinamo Kijev és a Malmö elleni formát, nem pedig az itthoni tilitolit. Mert utóbbi esetben logikus következmény, hogy a DVTK-tól kapott három és a DVSC-től beszedett öt gól után az Európa-ligában is megmérik a Fradit.

 

Legfrissebb hírek

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
7 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
11 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik