José Mourinho szerint az MU-nak még van esélye megnyerni a 2018-as PL-idényt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 14:25
José Mourinho még hiszi, hogy az MU megnyerheti a 2018-as angol bajnoki címet (Fotó: Getty Images)
Az Európa-liga alapaszakaszának 3. fordulójában a Fenerbahce a Manchester United fogadja. A törökök vezetőedzője, José Mourinho pozitívan nyilatkozott korábbi klubjáról, a Manchester Unitedról.

„Minden jót kívánok a Manchester Unitednek. Boldog voltam ott, megnyertük az Európa-ligát, másodikak lettünk a bajnokságban... – nosztalgiázott José Mourinho, aki 2016 és 2018 között irányította az angol csapatot – Jó érzésekkel távoztam a Unitedtől. Ha a Man Unitednél nem működnek a dolgok, sosem vagyok boldog.”

A portugál edző 144 mérkőzésen át irányította a „vörös ördögöket”. „A Manchester Unitednak még mindig van esélye megnyerni a 2017–2018-as bajnokságot, ha megbüntetik a Manchester Cityt” – utalt Mourinho arra, hogy Pep Guardiola csapata ellen több vizsgálat is folyik. Mourinho hozzátette, ebben az esetben reméli, hogy megkapja ő is az érmet és kifizetik a bónuszait is.

Csütörtökön a Fenerbahce élén fogadja Mourinho a Manchester Unitedet az Európa-liga alapszakaszában. Az MU a Porto és a Twente elleni döntetlen után két ponttal áll, a Fenerbahce szintén ikszelt a Twentével, de előtte 2–1-re felülmúlta a Union SG-t.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
21.00: Fenerbahce (török)–Manchester United (angol) 

A CSOPORTKÖR ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L-K

Gk 

1. Lazio

2

2

7–1

+6 

2. Lyon

2

2

6–1

+5 

3. Tottenham Hotspur

2

2

5–1

+4 

4. FCSB

2

2

5–1

+4 

5. Anderlecht

2

2

4–2

+2 

6. Ajax

2

1

1

5–1

+4 

7. Eintracht Frankfurt

2

1

1

6–4

+2 

8. Galatasaray

2

1

1

5–3

+2 

9. Slavia Praha

2

1

1

3–1

+2 

10. Midtjylland

2

1

1

3–1

+2 

11. Hoffenheim

2

1

1

3–1

+2 

12. Athletic Bilbao

2

1

1

3–1

+2 

13. Fenerbahce

2

1

1

3–2

+1 

14. Bodö/Glimt

2

1

1

3–2

+1 

15. Olympiakosz Pireusz

2

1

1

3–2

+1 

16. Elfsborg

2

1

1

3–3

17. Rangers

2

1

1

3–4

–1 

18. AZ Alkmaar

2

1

1

3–4

–1 

19. Malmö

2

1

1

2–3

–1 

20. Braga

2

1

1

2–4

–2 

21. Manchester United

2

2

4–4

22. Viktoria Plzen

2

2

3–3

23. Twente

2

2

2–2

24. FC Porto

2

1

1

5–6

–1 

25. Real Sociedad

2

1

1

2–3

–1 

26. Union Saint-Gilloise

2

1

1

1–2

–1 

27. Roma

2

1

1

1–2

–1 

28. Ludogorec

2

1

1

0–2

–2 

29. Riga FS

2

1

1

3–6

–3 

30. Nice

2

1

1

2–5

–3 

31. FERENCVÁROS

2

2

2–4

–2 

32. PAOK

2

2

1–4

–3 

33. Maccabi Tel-Aviv

2

2

1–4

–3 

34. Qarabag

2

2

1–5

–4 

35. Dinamo Kijev

2

2

0–5

–5 

36. Besiktas

2

2

1–7

–6 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik