Ivan Juric: Nem nevezném ezt negatív vagy kaotikus teljesítménynek

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 09:04
Ivan Juric az Elfsborg ellen szenvedte el első vereségét a Roma élén (Fotó: Getty Images)
A Roma 1–0-ra kikapott a svéd Elfsborg otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A Daniele De Rossi helyére a kispadra érkező Ivan Juric szerint a vereség ellenére voltak pozitívumok a „farkasok” játékában.

A Roma gyengén rajtolt a bajnokságban, az első négy mérkőzésen csak három pontot gyűjtött. A Genoa elleni döntetlen után a klub menesztette Daniele De Rossi vezetőedzőt. A római klublegendát a nyáron a Torinótól három év után távozó Ivan Juric váltotta. A horvát edzővel mindkét bajnokiját megnyerte az olasz csapat, míg az Athletic Bilbao ellen döntetlent játszott az El-alapszakasz első körében. 

Ezt követően jött az Európa-liga második fordulója, melyben a Roma 24-szer próbálkozott kapura lövéssel, gólt nem szerzett, ellenben az Elfsborg betalált büntetőből, s ezzel 1–0-ra megnyerte a találkozót. „Sok pozitívumot láttam, jól mozgattuk a labdát, de biztosan vannak dolgok, amikben javítanunk kell. Sok jó megmozdulást láttam, sok helyzetet teremtettünk. A gólszerzés nem jött össze, de nem nevezném ezt negatív vagy kaotikus teljesítménynek” – értékelt a találkozót követően Ivan Juric.

„Természetesen az eredmény negatív, ám nem hiszem, hogy érdemes mindent eldobni”idézi a horvát tréner szavait a football-italia.net. A Roma korábbi két edzője, Daniele De Rossi és José Moruinho is panaszkodott a keret összetételére, Juric azonban nem foglalkozik ezzel: „Van egy csapatom, ezen vitázni kontraproduktív. Sok mindennel nagyon elégedett vagyok, sok máson viszont még javítanunk kell. Lényeges előrelépéseket láttam a játékunkat tekintve, szonban a részletekben hiányzott valami.”

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Elfsborg (svéd)–Roma (olasz) 1–0 (Baidoo 44. – 11-esből)

Európa-liga
2024.10.03. 23:20

Kikapott a Roma az Európa-ligában; kétgólos győzelmet aratott az Eintracht és a Bilbao

Négy gólt vágott a Lyon, emberhátrányban nyert az FCSB, a Fenerbahce ikszelt Hollandiában.

 

Legfrissebb hírek

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

A Tottenham dominált, de nem lehet teljesen elégedett a Bodö/Glimt elleni El-elődöntő első meccse után

Európa-liga
2025.05.01. 23:00

Vitatott játékvezetői ítéletek után fél lábbal már az El-döntőben érezhetik magukat a manchesteriek

Európa-liga
2025.05.01. 22:57

A Roma is odaszúrt a fáradó Internek, elvitte a három pontot a San Siróból

Olasz labdarúgás
2025.04.27. 20:01

Vasárnap rendezik az Inter–Roma rangadót; kiderült, mikor lesz Balogh Botondék meccse – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 10:36

Elhalasztják a szombati olasz bajnokikat is

Olasz labdarúgás
2025.04.22. 14:03

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31
Ezek is érdekelhetik