El: a portugál csapatok kriptonitja a Bodö/Glimt, a norvég bajnok a Porto után a Bragát is legyűrte; hétgólos meccsen nyert a Galata

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 18:41
A Bragába kiutazó norvég drukkerek örülhettek a végén (Fotó: Getty Images)
Két mérkőzést rendeztek szerda délután a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 3. fordulójában.

Az első fordulóban a Portót megtréfáló Bodö/Glimt bragai kiszállásának első félidője nem hozott gólt és nagyobb gólhelyzetet sem, ellenben a szünet után felpörögtek az események. Kisebb meglepetésre a norvégok szerezték meg a vezetést, Hakon Evjen finom cselt követően lőtt a bal alsó sarokba. Aztán jött hazai részről Sikou Niakaté, s „ellopta a show-t”: a 64. percben egy kipattanót értékesítve egyenlített, majd a 66. percben ütközésért, míg egy perccel később lerántásért kapott sárga lapot, így emberhátrányba került a Braga. 

A portugálok a kiállítás pillanatáig kitartóan ostromolták Nyikita Hajkin kapuját (az orosz kapus 10 védéssel zárta a mérkőzést), de a slusszpoént a norvégok szállították: a ráadás harmadik percében Berg sarokrúgását Villads Nielsen oxizta a kapuba – mindhárom pontot megkaparintotta a Bodö/Glimt. 1–2


Az első 27 perc nem hozott gólt Isztambulban, de ezt követően bő negyedóra alatt három gólt is berámolt svéd ellenfele kapujába a Galatasaray. Elsőként Mauro Icardi villant meg, az argentin csatár a Mertens lövése után a kapufáról visszapattanó labdát pofozta a kapuba. A folytatásban a szerencse is elpártolt a vendégek mellől, Bardakci fejese ugyanis a kapufáról a svéd kaput védő Isak Pettersson hátára, onnan a gólvonal mögé pattant. A szünet előtt Sara zseniális hosszú labdával találta meg Baris Alper Yilmazt, aki 14 méterről ki is lőtte a bal alsót.

A fordulás után maradt a török fölény, az Elfsborg viszont visszakapaszkodott a szakadék széléről. Az 52. percben Niklas Hult remekül végigjátszott ellentámadás végén volt eredményes, 13 perccel később pedig a harmadik Galata-gólt jegyző Yilmaz kezezéséért ítélt tizenegyest a játékvezető – Michael Baidoo lába nem remegett meg. A két gól nyomán ismét volt keresnivalójuk a svédeknek, de a hajrában Yunus Akgün szemrevaló akció végén betalált, így a nézők azt hihették, ezzel vége a meccs érdemi részének. A ráadás ezzel szemben újabb fordulatokat tartogatott: Bardakci buta labdaeladása után Johan Larsson hozta ismét lőtávolon belülre az Elfsborgot, majd Batshuayi szerzett egy lesgólt – meleg volt a pite, de otthon tartotta a pontokat a Galatasaray. 4–3

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
Braga (portugál)–Bodö/Glimt (norvég) 1–2 (Niakaté 64., ill. Evjen 53., V. Nielsen 90+4.)
Galatasaray (török)–Elfsborg (svéd) 4–3 (Icardi 28., Pettersson 39. – öngól, B. Yilmaz 44., Akgün 83., ill. Hult 52., Baidoo 65. – 11-esből, J. Larsson 90+2.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Galatasaray3219–6+37
2. Bodö/Glimt3215–3+27
3. Lazio227–1+66
4. Lyon226–1+56
5. Tottenham Hotspur225–1+46
6. FCSB225–1+46
7. Anderlecht224–2+26
8. Ajax2115–1+44
9. Eintracht Frankfurt2116–4+24
10. Slavia Praha2113–1+24
11. Midtjylland2113–1+24
12. Hoffenheim2113–1+24
13. Athletic Bilbao2113–1+24
14. Fenerbahce2113–2+14
15. Olimpiakosz Pireusz2113–2+13
16. Elfsborg3126–7–13
17. Rangers2113–4–13
18. AZ Alkmaar2113–4–13
19. Malmö2112–3–13
20. Braga3123–6–33
21. Manchester United224–402
22. Viktoria Plzen223–302
23. Twente222–202
24. FC Porto2115–6–11
25. Real Sociedad2112–3–11
26. Union Saint-Gilloise2111–2–11
27. Roma2111–2–11
28. Ludogorec2110–2–21
29. Riga FS2113–6–31
30. Nice2112–5–31
31. FERENCVÁROS222–4–20
32. PAOK221–4–30
33. Maccabi Tel-Aviv221–4–30
34. Qarabag221–5–40
35. Dinamo Kijev220–5–50
36. Besiktas221–7–60

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik