Az UEFA kitiltással bünteti a Fradi szurkolóit

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 11:51
Büntetést kapott a Ferencváros (Fotó: fradi.hu)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megbüntette a Ferencvárost. A klubnak csaknem 24 millió forintnyi pénzbüntetést kell fizetnie, míg a szurkolókat egy vendégmérkőzésről tiltották ki – ezt a szankciót két évre felfüggesztették.

A Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának legfrissebb közleményében több csapat is büntetést kapott. Többek között a Legia Warszawa, az Athletic Bilbao, a Celtic, a Lille és a magyar bajnok Ferencváros is büntetést kapott.

A közlemény szerint a „csapat helytelen magatartása” révén kapnak büntetést a zöld-fehérek. Az UEFA vendégszektorból érkező tárgyak dobálása, pirotechnikai eszközök használata és a stadionban okozott károk miatt indított vizsgálatot a magyar bajnoki címvédő ellen.

A helytelen magatartás miatt 9 ezer euróra, azaz 3.6 millió forintra, míg a károkozásért 10.5 ezer euróra (4.2 millió forint) büntették a Ferencvárost. Emellett az UEFA kötelezte az FTC-t, hogy 30 napon belül vegye fel a kapcsolatot az Anderlechttel a szurkolók okozta károk (négy megrongált szék és egy WC) rendezése ügyében. 

A pirotechnikai eszköz használata miatt 40 ezer eurót (16 millió forintot) kell fizetnie a klubnak, ráadásul az FTC-szurkolókat egy idegenbeli mérkőzésről ki is tiltották, ez utóbbi döntést két évre felfüggesztették.

A Ferencváros az első fordulóban 2–1-es vereséget szenvedett az Anderlecht vendégeként, majd Budapesten a Tottenham nyert 2–1-re. A 3. fordulóban az FTC a Nice-t fogadja, a következő idegenbeli El-mérkőzése a Dinamo Kijev ellen lesz a Ferencvárosnak.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
10 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30
Ezek is érdekelhetik