Szalai Gábor: Hibáztam az első gól előtt, ezért vállalom a felelősséget – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 09:24
A Ferencváros szerdán egygólos vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Európa-ligában az Anderlecht vendégeként. A találkozón a zöld-fehérek kezdőcsapatában kapott játéklehetőséget Szalai Gábor, aki a lefújás után értékelte is saját maga valamint csapata teljesítményét az M4 Sport mikrofonja előtt

„Örültem, hogy megkaptam a lehetőséget és a bizalmat – kezdte az M4 Sportnak adott interjúját Szalai Gábor. – Úgy készültem, hogy kezdeni fogok, és ez be is jött. A mérkőzés hangulata, meg az egész, ami körülveszi az Európa-ligát, az hatalmas élmény. A pályáról sajnos nem túl pozitívan jöttem le, még ha a csapatnak és nekem is voltak jó pillanataink a meccsen. De az első gól előtt volt egy bepasszom, amelyből utána sajnos gólt kaptunk. Hibáztam, ezért vállalom a felelősséget.”

A védő arról is beszélt, hogy nagyjából tartották azt a taktikát, amit a meccs előtt Pascal Jansen vezetőedző kért tőlük. „Amikor kijátszottuk szélekre a labdát, akkor meg tudtuk őket bontani, de nyilván kellett hosszan is játszanunk. Szerintem amit kellett, azt megtettük, de az első góljuk után már nyilván nehéz volt” – fogalmazott az FTC védője.

Európa-liga
2024.09.25. 22:57

Vereséggel rajtolt a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

A magyar bajnoki címvédő máris nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
6 perce

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
3 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
4 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
17 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
23 órája

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik