Ezeket a csapatokat dobhatja a gép a Ferencvárosnak az Európa-liga főtábláján

Vágólapra másolva!
2024.08.30. 01:07
Fotó: Imago Images
A labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is véget értek a selejtezők, és ezzel kialakult a főtábla mezőnye. A Ferencváros a második kalapból várhatja a péntek 13 órától esedékes sorsolást. Íme, az Európa-liga és a Konferencialiga főtáblájának csapatai és minden, amit a sorsolásról tudni kell.

A megújuló kupasorozatokban a korábbi 32 helyett 36 csapat került a főtáblára, amelyen nem csoportokra osztva, hanem egyetlen közös mezőnyben versengenek egymással a klubok. 

EURÓPA-LIGA

A Bajnokok Ligájához hasonlóan az Európa-ligában is négy kalapba rangsorolták a klubokat a koefficiensek alapján, és a sorsoláskor minden gárda nyolc ellenfelet kap, kettőt-kettőt mindegyik kalapból. Mindenki négy mérkőzést játszik hazai pályán, négyet idegenben. A közös tabella első nyolc helyezettje bejut a kieséses szakaszba, míg a kilencediktől a 24. helyig végzőket párokba állítják, és rájátszásban döntik el, kik csatlakozhatnak a már továbbjutottakhoz a nyolcaddöntőben – onnantól a klasszikus kieséses szisztémában folytatódik a torna a döntőig. A tabellán a 25.-től a 36. helyig végző gárdák kiesnek, a három európai kupában pedig a főtáblától kezdve nem lesz átjárás, azaz mindegyik torna zárt rendszerűvé válik.

AZ EURÓPA-LIGA 36 FŐTÁBLÁS CSAPATA KALAPOK SZERINT
1. KALAP: Roma (olasz), Manchester United (angol), FC Porto (portugál), Ajax (holland), Rangers FC (skót), Eintracht Frankfurt (német), Lazio (olasz), Tottenham Hotspur (angol), Slavia Praha (cseh)
2. KALAP: Real Sociedad (spanyol), AZ (holland), Braga (portugál), Olimpiakosz Pireusz (görög), Olympique Lyon (francia), PAOK (görög), Fenerbahce (török), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), FERENCVÁROS
3. KALAP: Qarabag (azeri), Galatasaray (török), Bodö/Glimt (norvég), Viktoria Plzen (cseh), Union Saint-Gilloise (belga), Dinamo Kijev (ukrán), Ludogorec Razgrad (bolgár), FC Midtjylland (dán), Malmö FF (svéd)
4. KALAP: Athletic Bilbao (spanyol), Hoffenheim (német), Nice (francia), Anderlecht (belga), Twente (holland), Besiktas (török), FCSB (román), RFS (lett), Elfsborg (svéd)

A főtáblán azonos nemzetiségű együttesek nem találkozhatnak, egy csapat nem kaphat kettőnél több azonos országból érkező ellenfelet, valamint maga a szövetség is meghatároz bizonyos összeférhetetlenségeket, így a tornák sorsolásában kiemelt szerep hárul a számítógépes szoftverre.

A sorsoláson mind a 36 csapat nevét manuálisan húzzák ki a tálakból, azután mindegyikhez a szoftver rendel véletlenszerűen ellenfeleket és határozza meg, hogy ki kivel játszik otthon, illetve idegenben. Azaz mire a Ferencváros sorra kerül a második kalapban, azt már biztosan tudni fogjuk, melyik két 1. kalapos csapattal játszik – és az is könnyen előfordulhat, hogy egy vagy két 2. kalapos ellenfele is ismert lesz.

Az alapszakasz pontos menetrendjét szombatra ígérte az UEFA.

Az El mérkőzéseinek dátumai: szeptember 25–26., október 3., október 24., november 7., november 28., december 12., január 23. és január 30.

A mérkőzéseket 18.45-kor és 21 órakor kezdik.

KONFERENCIALIGA

A Konferencialigában hasonló a lebonyolítás, mint a másik két sorozatban, csak rövidebb az alapszakasz, nyolc helyett hat fordulót redneznek, azaz 144 mérkőzés helyett 108-at játszanak, és ezt követően alakul ki a végeredmény. A klubokat itt hat kalapra osztották, mindenki mindegyikből egy-egy ellenfelet kap.

A KONFERENCIALIGA 36 FŐTÁBLÁS CSAPATA KALAPOK SZERINT
1. KALAP: Chelsea (angol), FC Köbenhavn (dán), Gent (belga), Fiorentina (olasz), Linzer ASK (osztrák), Real Betis (spanyol)
2. KALAP: Istanbul Basaksehir (török), Molde (norvég), Legia Warszawa (lengyel), Heidenheim (német), Djurgarden (svéd), APOEL (ciprusi)
3. KALAP: Rapid Wien (osztrák), Omonia (ciprusi), Helsingin JK (finn), Guimaraes (portugál), Asztana (kazah), Olimpija Ljubljana (szlovén)
4. KALAP: Cercle Bruges (belga), Shamrock Rovers (ír), The New Saints (walesi), Lugano (svájci), Hearts (skót), Mladá Boleslav (cseh)
5. KALAP: Petrocub (moldovai), St. Gallen (svájci), Panathinaikosz (görög), Topolyai SC (szerb), Borac Banja Luka (bosnyák), Jagiellonia (lengyel)
6. KALAP: Celje (szlovén), Larne (északír), Dinamo Minszk (fehérorosz), Pafosz (ciprusi), Vikingur Reykjavík (izlandi), Noah (örmény)

A Kl mérkőzéseinek dátumai: október 3., október 24., november 7., november 28., december 12. és december 19.

A mérkőzéseket 18.45-kor és 21 órakor kezdik.

EURÓPA-LIGA
13.00: a főtábla sorsolása, Monaco (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

KONFERENCIALIGA
14.30: a főtábla sorsolása, Monaco – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik