Megvan az FTC El-kerete a Borac Banja Luka elleni párharcra – kimaradt a derbi hőse

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 12:05
null
Fotó: fradi.hu
Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője kedden kihirdette 25 fős keretét a Borac Banja Luka elleni Európa-liga-párharcra. A nevezettek közé bekerült Varga Barnabás és a Midtjyllandtól igazolt Stefan Gartenmann is, az Újpest ellen győztes gólt szerző Tosin Kehindét viszont nem nevezte a holland szakember.

Mint ismert, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből történő kiesés után a Ferencváros az Európa-ligában folytathatja nemzetközi szereplését. A zöld-fehérek csütörtökön 21 órától a bosnyák Borac Banja Luka ellen lépnek pályára hazai pályán azzal a céllal, hogy előnyt szerezzenek a visszavágóra. Két nappal az első összecsapás előtt Pascal Jansen megnevezte azokat a játékosokat, akikre számít a párharc során – derült ki a Ferencváros hivatalos honlapján közzétett tájékoztatásból. 

A keretbe bekerült többek között Varga Barnabás és a Midtjyllandtól igazolt Stefan Gartenmann is, Fortune Bassey és Tosin Kehinde játékára viszont ezúttal nem számít a szakember.

A FERENCVÁROS KERETE A BORAC BANJA LUKA ELLEN
KAPUSOK: Dibusz Dénes, Varga Ádám
VÉDŐK: Eldar Civic, Mats Knoester, Botka Endre, Pászka Lóránd, Ibrahim Cissé, Cebrails Makreckis, Raul Gustavo, Cristian Ramírez, Kaján Norbert, Stefan Gartenmann
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Mohamed Ali Ben Romdan, Mohammad Abu Fani, Katona Bálint, Tóth Alex, Habib Maiga, Philippe Rommens
CSATÁROK: Alekszandar Pesics, Varga Barnabás, Adama Traoré, Gruber Zsombor, Edgar Szevikjan, Kristoffer Zachariassen, Kady
 

 

Legfrissebb hírek

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
6 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
2025.06.19. 14:22

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:08

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2025.06.18. 13:08

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20
Ezek is érdekelhetik