Anderlecht, Dinamo, Malmö – történelmi visszatekintő az FTC sorsolása kapcsán

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 09:17
Goran Kopunovics (zöld-fehérben) és Olivier Doll párharca – az FTC 1995-ben hazai pályán 1–1-et játszott az Anderlechttel, és bejutott a BL csoportkörébe (Fotó: MTI)
Az 1995-ös BL-be jutás ugyanúgy felejthetetlen, mint az 1975-ös KEK-döntő, amelyhez a Malmőt is ki kellett ejteni.

Régis ismerősökkel is összefut a Ferencváros az Európa-liga őszi ligaszakaszában. A nyolc ellenfél közül néggyel már találkozott korábban európai kupamérkőzésen a magyar bajnok. Elsőként az Eintracht Frankfurttal, az Európa-liga és az UEFA-kupa elődjének tekinthető Vásárvárosok Kupájában, az 1966–1967-es kiírás harmadik fordulójában. Az első meccset Frankfurtban a nyugatnémetek nyerték meg 4:1-re (a magyar gólt Albert Flórián szerezte), így az egy héttel későbbi visszavágót hiába nyerte meg 2:1-re a Fradi Rákosi Gyula és Novák Dezső góljával, kiesett. Szintén kapcsolódási pontja a két klubnak ifjabb Lisztes Krisztián, aki a zöld-fehérektől épp ezen a nyáron igazolt a 2022-es Európa-liga-győzteshez.

A svéd Malmö az utóbbi években többször összefutott magyar csapattal, 2018-ban a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Videotonnal (1–1 és 0–0 után a magyar együttes jutott tovább a selejtező playoffkörébe), 2020-ban pedig a Budapest Honvéddal az El-selejtezőben (a Covid miatt egymeccses párharcot 2–0-ra a svédek nyerték meg a Hidegkuti Nándor Stadionban). A Ferencváros a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) találkozott a Malmővel az 1975 tavaszán rendezett negyeddöntőben. Az első meccsen Svédországban 3–1-es Fradi-győzelem született Nyilasi Tibor és Máté János találatával, illetve egy öngóllal, így az Üllői úton egy kényelmes 1–1 is belefért a Dalnoki Jenő edzette FTC-nek. Az 1974–1975-ös KEK-sorozatban a Fradi egészen a döntőig menetelt, és a trófeáért ­Bázelben a Dinamo Kijevvel mérkőzött meg – az ukrán klub most is ellenfél lesz. A Valerij Lobanovszkij vezette (szovjet) csapat akkor ellenállhatatlan volt Oleg Blohinnal az élen, s 3–0-ra megnyerte a döntőt.

Aztán 2020 őszén a legrangosabb UEFA-sorozat, a BL csoportkörében találkoztak a felek, és örültek egymás társaságának, mert a kvartett másik két csapata a Barcelona és a Juventus volt. Mögöttük végül a Dinamóé lett a harmadik hely és az átlépés joga az Európa-ligába, mert Budapesten pontot szerzett (a 2–2-es meccs két hazai gólját Tokmac Nguen és Franck Boli szerezte), Kijevben pedig 1–0-ra nyert. A halmazok közös metszete ekkor Szerhij Rebrov volt, hiszen a Dinamo Kijev egykori legendás játékosa és korábbi edzője ekkor a Ferencvárost irányította a kijeviek ellen.

Ez volt a második – és mindmáig utolsó – szereplése az FTC-nek a BL-csoportkörben. Az elsőhöz 1995-ben pedig egy másik mostani ellenfél, az Anderlecht testén keresztül vezetett az út. Akkor még csak egy selejtezőkört kellett játszania a magyar bajnoknak a BL-csoportkörbe jutásért, és a belga aranyérmes igencsak erős ellenfélnek ígérkezett, akkor még európai topcsapatnak számított, öt évvel korábban KEK-döntőt játszott. Egy generáció alapélménye volt a brüsszeli 1–0-s siker az első meccsen Zoran Kuntics találatával, és az Üllői úti visszavágón a csoportkörbe jutást érő 1–1, amihez Goran Kopunovics gólja kellett.

Az AZ Alkmaarral még nem játszott nemhogy a Fradi, de egyetlen magyar csapat sem európai kupameccset, viszont a holland klubnál edzősködött legutóbb, 2020 és 2024 között Pascal Jansen, a Ferencváros jelenlegi vezetőedzője.

A görög PAOK-ról a hazai csapatok közül csak a Debrecennek és a Videotonnak vannak személyes tapasztalatai, a francia Nice és a legnehezebbnek ígérkező ellenfél, a Tottenham Hotspur pedig még sohasem találkozott magyar együttessel UEFA-sorozatban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik