Liverpool: Klopp elárulta, miért kellett ilyen sokat kihagynia Szoboszlainak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 20:52
Jürgen Klopp elmondása szerint Szoboszlai Dominik már hetek óta úgy érezte, hogy tudna edzeni a csapattal (Fotó: Getty Images)
A Sparta Praha vendégeként lép pályára az Európa-liga nyolcaddöntőjének első meccsén az angol bajnokságot vezető Liverpool. A vörösök mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján az argentin középpályást, Alexis Mac Allistert és Jürgen Kloppot is kérdezték Szoboszlai Dominikről.

„Hihetetlen játékos és nagyon jó srác, kiválóan teszi a dolgát. Volt egy sérülése, de nem szabad elfelejtenünk, mit ad a csapatnak. Ő is nagyon fontos játékosunk és egy különleges srác” – mondta Szoboszlai Dominikról magyar újságírói kérdésre a világbajnok középpályás, Alexis Mac Allister, akit nemcsak a magyar, hanem az uruguayi csapattársáról, Darwin Núnezről is kérdeztek, s mint kiemelte, az első pillanattól kezdve megvolt köztük az összhang a pályán és azon kívül is.

Az argentin játékos kitért rá: hallotta az emberektől, hogy sokat segít Núneznek, de szerinte ez nem igaz.

„Nagyon jól edz, keményen dolgozik, ezért szerez gólokat és ezért nagyon fontos játékosa a csapatnak” – mondta Mac Allister.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere vette át a szót, majd a magyar médiamunkatársakra mutatott, akik a német szakembert is Szoboszlai Dominikról kérdeznék:

„Úgy gondolom, ő egy jó játékos” – summázta Klopp egy nevetés kíséretében még a kérdés elhangzása előtt, majd rátértek a valódi kérdésre: mi a terve Kloppnak, kezd-e Szoboszlai Dominik Prágában vagy óvatosak lesznek-e vele a hétvégi, City elleni rangadó miatt?

„Ezeken a sajtótájékoztatókon nem szoktunk a felállásról beszélni” – zárta rövidre Jürgen Klopp.

„Jó, hogy visszatért. Nem olyan sérülés volt, ami mindennapos fájdalommal jár, de nem tudott rendesen edzeni. Ilyenek az izomsérülések. Ezért kellett óvatosnak lennünk a rehabilitációja során. Domi már két-három hete úgy érzi, hogy tudna velünk edzeni, de az orvosi stáb azt mondta, várnunk kell és ezt megtettük. Most visszatért, játszott néhány percet és most is a keretben van” – mondta Jürgen Klopp.

„Nyilvánvalóan megnéztük a Spartát, érdekes, intenzív hét volt ez számukra” – utalt arra a Liverpool menedzsere, hogy a prágaiak egy hét alatt kétszer vívtak városi derbit a Slaviával, a Cseh Kupában hosszabbítás után jutott tovább a Sparta, míg a bajnokságban gól nélküli döntetlent játszottak.

„Amióta Brian Priske a menedzser, megfordultak a dolgok a csapatnál. Hosszú idő után lettek bajnokok és látható a magabiztosság, az elképzelés és az intenzitás a csapaton. Ugyanakkor soha nem játszottunk ellenük, szóval meglátjuk, hogy sikerül. Nagyon kemény meccsre számítunk, de ha ez top mérkőzés lesz, akkor remélem, az ellenfélnek nem lesz élvezetes játszani ellenünk” – vélekedett Klopp.

A LIVERPOOL SPARTA PRAHA ELLENI MECCSKERETE
Kelleher, Adrián, Mrozek (kapusok), Joe Gomez, Endo Vataru, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Luis Díaz, Szoboszlai Dominik, Darwin Núnez, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah, Cody Gakpo, Harvey Elliott, Kosztasz Cimikasz, Andrew Robertson, Bobby Clark, Kaide Gordon, James McConnell, Lewis Koumas, Jarrell Quansah, Connor Bradley, Mateusz Musialowski (mezőnyjátékosok)

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
SZERDA
Sporting (portugál)–Atalanta (olasz) 1–1
CSÜTÖRTÖK
18.45: Sparta Praha (cseh)–Liverpool FC (angol) – élőben az NSO-n!
18.45: AS Roma (olasz)–Brighton & Hove Albion (angol) (Tv: RTL3)
18.45: Qarabag (azeri)–Bayer Leverkusen (német)
21.00: Olympique Marseille (francia)–Villarreal (spanyol)
21.00: Benfica (portugál)–Rangers (skót)
21.00: Freiburg (német)–West Ham United (angol) (Tv: RTL3) – élőben az NSO-n!
21.00: AC Milan (olasz)–Slavia Praha (cseh)
 

 

Legfrissebb hírek

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
16 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
21 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
22 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik