Kudus elképesztő, 70 méteres szólógólt lőtt Sallaiék ellen – videó

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 09:02
Mohammed Kudus elképesztő szólógólt szerzett a Freiburg ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a hazai pályán elért 1–0-s siker után Londonban 5–0-s vereséget szenvedett a West Ham Unitedtől, és nem jutott az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé a Sallai Rolandot foglalkoztató német élvonalbeli Freiburg. A magyar támadó szerint az angol csapat egyénileg és csapatszinten is sokkal jobb volt, mint az első mérkőzésen.

„Az ilyen csapatok ellen tudunk igazán versenyezni. Egy jó estén le tudjuk győzni őket, ezt láthattuk múlt héten is, de a mai csalódást keltő volt. Nem voltunk annyira gyorsak, mint az odavágón. Túl sok hibát követtünk el, például, amikor Kudus egyedül ment el a labdával hat Freiburg-játékos mellett. A West Ham egyénileg és csapatszinten is sokkal jobb volt, mint az első mérkőzésen. Sok sikert kívánok nekik. Számunkra véget ért az Európa-liga, így koncentrálhatunk a Bundesligára, de reméljük, a következő idényben újra megpróbálhatjuk” – mondta a mérkőzés után az Európai Labdarúgó-szövetség honlapjának Sallai Roland.

A West Ham Lucas Paquetá révén már a kilencedik percben ledolgozta hátrányát, majd bő fél óra játékot követően, Jarrod Bowen gólja után már továbbjutásra is állt, ráadásul David Moyesék a szünet után sem álltak le, a hajrában pedig duplázott a ghánai támadó, Mohamed Kudus, aki egyik gólját egy elképesztő szóló után érte el, hiszen a saját térfelének közepén szerzett labdával iramodott meg és hagyott faképnél három Freiburg-játékost is, hogy aztán meglepően könnyednek tűnően lőjön a kapuba.

Kudus góljánál csak az ünneplése volt jobb: fogott egy sámlit és leült egy kicsit pihenni a hosszú sprint után.

Mohammed Kudus egy sámlin heverte ki a sprintje utáni fáradalmakat (Fotó: Getty Images)
Európa-liga
2024.03.14. 20:40

Kiütés! A West Ham öt gólt szerzett Sallaiék ellen és könnyedén jutott az El legjobb 8 csapata közé

Már a 9. percben megszerezték a vezetést az angolok, a Freiburgnak helyzete is alig akadt a találkozón.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
WEST HAM UNITED (angol)–FREIBURG (német) 5–0 (2–0)
London, London Stadion. Vezette: Marco Guida (Filippo Meli, Giorgio Peretti) – olaszok
WEST HAM: Fabianski – Coufal, Mavropanosz, Zouma, Cresswell – Soucek, Edson Álvarez (K. Phillips, 86.), Lucas Paquetá (Ward-Prowse, 62.) – Bowen (Earthy, 86.), Antonio (B. Johnson, 79.), Kudus (Ings, 86.). Menedzser: David Moyes.
FREIBURG: Atubolu – Sildillia (Röhl, 70.), Ginter, Gulde (Kübler, 62.), Günter – M. Eggestein, Höfler (Muslija, 62.) – Doan, Sallai, Grifo (Gregoritsch, a szünetben) – Höler (M. Philipp, 70.). Vezetőedző: Christian Streich.
Gólszerző: Lucas Paquetá (9.), Bowen (32.), Cresswell (52.), Kudus (77., 85.)

Legfrissebb hírek

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

A csütörtöki meccset kihagyó Sallai Roland neve ott van a ma esti magyar névsorban

Magyar válogatott
2025.03.23. 15:00

Sallai nélkül az 1000. válogatott mérkőzésen; Bartosz Grzelak még minimum három meccsre maradhat

E-újság
2025.03.19. 22:38

Váratlanul sok nehézséggel kell szembenéznie Marco Rossinak az isztambuli meccs előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:03

Sallai nem utazott el Isztambulba, kihagyja a törökök elleni meccset

Magyar válogatott
2025.03.19. 19:36

Két magyar játékos is külön edzett a törökök elleni NL-pótselejtező előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 11:20

A Rizespor vezetőedzője: Törökországnak Szoboszlai Dominikra kell leginkább figyelnie

Magyar válogatott
2025.03.18. 07:12

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik