Ekl: Nagyon erős Fiorentinával szemben maradtunk veretlenek – Sztankovics

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.14. 21:52
null
Dejan Sztankovics nagyon örül, hogy két meccsből egyszer sem kaptak ki a Fiorentinától (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros–Fiorentina (1–1) Ekl-mérkőzést követő sajtótájékoztatókon a hazaiak vezetőedzője, Dejan Sztankovics arról beszélt, összességében nagyon elégedett, mert elérték a legfontosabb célt, a továbbjutást.

 

„Maradt bennem keserű szájíz, mert szerettem volna, ha lövünk még egy gólt, és zavar, hogy ismét szögletből szerzett gólt az ellenfél, de az az igazság, hogy a meccs utolsó negyedében már megállíthatatlanul tört előre a Fiorentina” – kezdte a meccs utáni értékelését Dejan Sztankovics, akit arról faggattunk ezután, holt tart most a csapat, ahhoz a játékhoz képest, amit hosszú távon szeretne látni tőle.

„Elégedett vagyok, mert sikerült továbbjutnunk a csoportkörből, elértük a legfontosabb célt, amit a szurkolók és a klub kitűzött elénk. Annyi meccset játszottunk ősszel, amennyit Magyarországon egy teljes idényben játszik egy csapat, ezért is vagyok nagyon elégedett.”

Ezek után Nicolás Gonzálezt méltatta olasz újságírók kérdésére, és gyors gyógyulást kívánt neki, majd beszélt a Fiorentináról is.

„Nagyon erős Fiorentina ellen tudtunk két meccset játszani úgy, hogy egyszer sem kaptunk ki. Pedig két napja még csak tizenegy embernek tudtam edzést tartani, így zártuk nagyon szép eredménnyel ezt a meccset.”

Sztankovics a Nemzeti Sport kérdésére a tavaszi folytatásról is beszélt.

„Nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni a folytatást illetően, a csapatban, az őszinteségben hiszek. Elegendő mindig a következő meccsre gondolni, most előttünk áll egy pihenő időszak, aztán meglátjuk, mi következik ezután.”

A tréner kérdést kapott a gyengébb bajnoki szereplésről és Katona Bálint teljesítményéről is.

„Katona Bálint rendkívül tehetséges, remélem, hogy így tud tovább fejlődni, nem meglepő számomra a játéka, csak megerősített abban, amit eddig is tudtam róla. A Ferencváros az elmúlt öt évben mindent megnyert, így furcsa lehet, hogy most nem az első helyen áll, de ilyen a futball, mi folytatjuk a megkezdett munkát.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
F-CSOPORT

Ferencváros–Fiorentina (olasz) 1–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 20 657 néző. Vezette: Luis Godinho (portugál)
FTC: Dibusz – Makreckis, Aaneba, I. Cissé, Civic (Botka, 64.) – Abu Fani, Esiti (Ben Romdan, 79.) – Katona B. (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos – Varga Barnabás (Lisztes, 67.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Fiorentina:
O. Christensen – Kayode, Milenkovics, Ranieri, Parisi– Mandragora (Nzola, 63.), Maxime Lopez, Barák – Nicolás González (Ikoné, 20.), Beltrán, Brekalo (Kouamé, 63.). Vezetőedző: Vincenzo Italiano
Gólszerző: Zachariassen (48.), ill. Ranieri (73.)

A csoport másik mérkőzésén
Genk (belga)–Csukaricski (szerb) 2–0 (Heynen 21., Paintsil 57.)
Kiállítva:
Galarza (33., Genk)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Fiorentina 6 3 3 14–6 8 12
2. FERENCVÁROS 6 2 4 9–6 3 10
3. Genk 6 2 3 1 8–5 3 9
4. Csukaricski 6 6 2–16 –14 0
Legfrissebb hírek

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
12 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 20:43

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:29

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 11:02

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16
Ezek is érdekelhetik