El: Klopp szerint a Liverpool megérdemelte a vereséget

Vágólapra másolva!
2023.11.10. 08:42
null
Jürgen Klopp szerint a Liverpool megérdemelte a vereséget (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp vezetőedző szerint a Liverpool FC megérdemelte a vereséget az Európa-liga 4. fordulójában, mert a Toulouse játékosai a döntő helyzetekben, ütközetekben nagyon jók voltak.

 

Az angol együttes három győzelemmel utazott a francia városba, ahol újabb sikerrel biztosította volna nyolcaddöntős részvételét. Az első félidő nagy részében kontrollálta is a játékot, de nem tudott kapura veszélyes lenni, a hajrá elején pedig a hazaiak kihasználták első nagy helyzetüket.

Hiába frissített a német vezetőedző a szünetben és küldte pályára több alapemberét, így Szoboszlai Dominikot, illetve Mohamed Szalahot és Trent Alexander-Arnoldot, nem tudott felpörögni a vendégcsapat, sőt, a hazaiak bő húsz perc alatt további háromszor a kapuba találtak, igaz, kétszer szabálytalan körülmények között. Kétgólos hazai vezetés után a toulouse-iak összehoztak egy gólt a Liverpoolnak is, de ezután ismét növelték előnyüket. A hajrában megint szépített a Liverpool, majd a 97. percben úgy tűnt, egyenlíteni is tud, de videózás után érvénytelenítette a találatot a bíró, mert az akció kezdeténél Alexis Mac Allister karjára pattant a labda.

„Túl sok olyan szituáció volt, amelyben nálunk kellett volna maradnia a labdának, de nem így történt, ráadásul legalább kétszer nagyon könnyen el is adtuk, az egyikből gól lett, a másikat illetően nem vagyok biztos benne, hogy az megadott, vagy érvénytelen gólt eredményezett-e” – elemezte a történteket a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Klopp szerint nem védekeztek okosan, nem tudtak mit kezdeni a hazaiak ellentámadásaival. Hozzátette, ha három gólt kap egy csapat, akkor annak sokat kell szereznie, hogy győzzön. Az egyenlítés ugyan majdnem összejött, de mint azt megjegyezte, a játék képén ez sem változtatott volna, a tabellán viszont ért volna valamit.

A Mac Allister kezezése miatt érvénytelenített gólról úgy vélekedett, az jóval a vitatott labdaérintés után esett, a bíró pedig nem ítélt szabadrúgást. Ugyanakkor hiányolt egy számukra meg nem ítélt büntetőt, összességében azonban annak örült volna igazán, ha jobban játszanak.

Csapata hatékonyságát illetően úgy fogalmazott, emiatt nem aggódik, a mérkőzés vége felé intenzíven futballoztak, a futball azonban olyan – jegyezte meg –, hogy a döntő fontosságú eseményeknek a megfelelő időben kell bekövetkezniük. Hozzátette: az ellenfél öt gólt szerzett – még ha ebből kettőt nem is adtak meg –, és ez az, ami nem jó. A nyilatkozata végén megismételte, nagyon örült volna az egy pontnak ezzel a teljesítménnyel együtt is, mert a teljesítmény még javulhat.

Jürgen Kloppnak nem volt könnyű dolga a sajtótájékoztatón, melyet a győzelem miatt tomboló Toulouse-szurkolók közelében tartottak, a francia csapat drukkereinek ünneplése pedig behallatszott a sajtótájékoztatóba is. A német menedzser meg is jegyezte: „Mégis kinek az ötlete volt ide szervezni a sajtótájékoztatót?”


EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
E-CSOPORT

Linzer ASK (osztrák)–Union Saint-Gilloise 3–0 (S. Horvath 25. – 11-esből, Talovjerov 45+4., Zulj 77.)
Toulouse (francia)–Liverpool FC (angol) 3–2 (Dönnum 36., Dallinga 58., Magri 76., ill. Casseres 74. – öngól, Diogo Jota 89.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 4 3 1 12–5 +7 9
2. Toulouse 4 2 1 1 6–8 –2 7
3. Union Saint-Gilloise 4 1 1 2 3–7 –4 4
4. Linzer ASK 4 1 3 5–6 –1 3
Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
2025.11.06. 13:32

Robbie Keane: Az újabb három pont közel repítene bennünket az álmainkhoz!

Európa-liga
2025.11.05. 15:06
Ezek is érdekelhetik