El: Robertson megsérült, Gakpo felépült a Liverpoolnál

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 18:21
null
Cody Gakpo (Fotó: Getty Images)
Felépült sérüléséből Cody Gakpo, Szoboszlai Dominik csapattársa, s Jürgen Klopp vezetőedző szerint akár a Toulouse elleni Európa-liga-mérkőzésen pályára léphet csütörtökön a Liverpool labdarúgócsapatában.

 

A 24 éves holland támadó a Tottenham Hotspur elleni bajnokin szenvedett térdsérülést, s az utóbbi két Premier League- és egy El-meccsen nem számíthatott rá a német tréner.

Klopp azt is bejelentette, hogy Andy Robertson a skót válogatott szereplés alkalmával vállsérülést szedett össze, és meg is kellett műteni. Hogy mennyi időt kell kihagynia, egyelőre bizonytalan – tette hozzá.

A Liverpool a csütörtöki, hazai összecsapás után a bajnokságban a Nottingham Foresttel találkozik vasárnap, de ahogy Klopp fogalmazott, egyelőre az előttük álló feladattal foglalkoznak.

Reméljük, hogy hosszú-hosszú út áll előttünk az El-ben, ehhez sikerrel kell vennünk a fontos mérkőzéseket – és a holnapi egy nagy meccs lesz” – mondta.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
32 perce

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
1 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
10 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
12 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
12 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
14 órája

Később kezdődik a Feyenoord–Panathinaikosz mérkőzés

Európa-liga
15 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
15 órája
Ezek is érdekelhetik