Ekl: a szurkolók összeverekedtek a rendőrökkel; két játékost őrizetbe vettek – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 11:39
null
Hosszú estén vannak túl a Legia játékosai és szurkolói (Fotó: Getty Images)
Az biztos, hogy jó ideig nem felejtik el Hollandiában az AZ–Legia Warszawa Európa-konferencialiga-összecsapást (1–0) – igaz, nem a mérkőzésről, hanem az azt követő botrányról maradhat emlékezetes a lengyelek látogatása.

 

Már a találkozó előtt is paprikás volt a hangulat Alkmaarban: a holland Noordhollands Dagblad arról számolt be, hogy a Legia drukkerei összeverekedtek a rendőrökkel. A lengyelek állítólag berohantak a stadion kapuin, és rendkívül agresszíven viselkedtek, gumibotokat és paprikasprayket vettek el a rendőröktől – az egyikük az eszméletét is elvesztette.

A Fakt információi szerint néhány vendégszurkoló valóban ellenőrizetlenül lépett be a vendégszektorba, a helyzeten azonban a biztonságiak sem segítettek, hiszen provokálni kezdték a Legia szimpatizánsait. Ráadásul a rendőrök hátulról támadták meg a szurkolókat, ekkor lettek igazán dühösek a még kívül tartózkodó lengyelek – honfitársuk védelmében áttörték a kerítést, s elűzték a felügyelőket és a rendőröket.

 


 

A találkozó alatt szerencsére a futball volt főszerepben, de a lefújás után továbbra is feszült volt a légkör. A biztonsági őrök a szokásos interjúk után nem engedték a Legia-futballistákat a csapatbuszhoz, mivel nem akarták, hogy összefussanak a stadionból kiáramló lengyel szurkolókkal.

Végül kinyitották a bejáratot, de dulakodás tört ki. Radovan Pankov, a Legia szerb játékosa ellökte az egyik biztonsági őrt, aki a padlóra esett és a falba verte a fejét – állítólag a biztonsági őr agyrázkódást és kartörést szenvedett.

Néhányan próbáltak enyhíteni a helyzeten, ám a biztonságiak elutasítóak voltak. Végül Kosta Runjaic, a lengyel csapat német edzője közbelépett, és megparancsolta játékosainak, hogy azonnal menjenek a buszhoz. A futballisták engedelmeskedtek, de amikor az egyik biztonsági őr eltolta az edzőt, nagyon puskaporos lett a hangulat. Még Dariusz Mioduski klubelnök jelenléte sem segített, az alábbi videón jól látszik, hogy vele sem bántak kesztyűs kézzel.

 


 

Hiába szálltak fel a játékosok a buszra, az nem tudott elindulni a rendőrautók blokkja miatt. Egy ponton a rendőrség állítólag azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal behatol a buszba, ha Pankov nem száll le.

Körülbelül egy órával a zűrzavar kezdete után véget ért az őrület. A tisztek őrizetbe vették Pankovot és a csapatkapitányt, Josuét utóbbi csak szóban volt aktív, nem vett részt verekedésben.

Mioduski elnök is velük ment a rendőrőrsre, de őt nem vették őrizetbe. A holland rendőrség egyelőre nem adott ki közleményt a történtekről.

 


 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik