Címlapsztori: Becsüljük meg az olaszországi döntetlent! – Varga Barnabás

Vágólapra másolva!
2023.10.07. 07:25
null
Varga Barnabás ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből, idénybeli 17. klubmeccsén szerepelve a 17. gólját szerezte
Lüktető, izgalmas mérkőzést játszott a Fiorentina otthonában a Ferencváros a labdarúgó Európa-konferencialigában. A zöld-fehérek hazafelé tartva nehezen tudták eldönteni, hogy a 93. percben kapott gól és a 2–2-es végeredmény miatt szomorkodjanak-e vagy örüljenek, a magyar bajnok az Ekl csoportkörében két kör után mindenesetre négy ponttal áll.


A Firenzében megszerzett egy pontnak Dejan Sztankoviccsal ellentétben Varga Barnabás a lefújást követően közvetlenül még nem tudott örülni, a csatár úgy érezte, óriási lehetőséget szalasztottak el, és ha már a 93. percben vezettek, jó lett volna három ponttal hazatérni Olaszországból.

„Egyértelműen csalódott voltam – mondta lapunknak Varga Barnabás. – Bennem nem volt kétely, el tudtam dönteni, melyik az erősebb érzés: a keserűség erősebb volt az örömnél. Hatvanöt percen át az történt a pályán, amit elterveztünk, amit a szakmai stábunk megálmodott. Az első néhány percben ránk jött a Fiorentina, de gyorsan felvettük a ritmust, és a találkozó forgatókönyve innentől a mi kedvünk szerint alakult. Próbáltunk mi is magasan védekezni, labdát szerezni, és azokból gyorsan az ellenfél kapuja elé érni. Ez az első félidőben kifejezetten jól működött.”

Olyannyira, hogy a 25. percben ilyen támadás végén szerezte meg Varga Barnabás a vezetést. Kristoffer Zachariassen ütemváltással megverte a védőjét, kiugratta a jól beinduló Mohamed Ben Romdant, középen Varga Barnabás pedig az első helyzetét nyomban gólra váltotta.

Az NB I gólkirálya a 17. ferencvárosi tétmérkőzésén a 17. gólját szerezte, az Európa-konferencialiga csoportkörében sem fogja vissza magát, a Csukaricski ellen a Groupama Arénában, illetve most a Fiorentina ellen is a kapuba talált. Kíváncsiak voltunk, meddig lehet képes tartani a meccsenkénti gólátlagot.

„Jó kérdés – válaszolta nevetve. – Remélem, minél tovább. Ám megmondom őszintén, igazából nem is foglalkoztat ez a mutató. Ha nem olvasom az újságokban, hogy tizenhét gólnál járok, nem is tudom. Szeretnék jól játszani, élvezni a futballt, gólokat lőni, de a legfontosabb, hogy a Ferencváros győzzön, jó eredményt érjen el. Ha az újságok azt írták, tizenhetet szereztem, biztosan úgy is van.”

Hullámvasutazás a mérkőzésen

A csütörtöki meccs jó ideig témát szolgáltat még, az elmúlt években számos nagy csatát játszott a nemzetközi porondon a Ferencváros, a Fiorentina elleni mind közül kiemelkedik. Az Olaszországból hazafelé tartó úton a zöld-fehérek is úgy érezték, Firenzében a megszokottnál magasabb színvonalú, izgalmasabb, lüktetőbb kilencven percet játszottak.

„Nekem a nemzetközi színtéren még nincs túl sok tapasztalatom, ám az biztos, hogy a mostani rendkívül intenzív mérkőzés volt – folytatta Varga Barnabás. – Mintha hullámvasutaztunk volna, hol az egyik csapat uralta a meccset, hol a másik. Sohasem lehetett tudni, mi történik a következő pillanatban. A Fiorentina a Serie A egyik legjobb csapata, az erejét jól mutatta, hogy a második félidőben frissíteni tudott, a cseréi jól szálltak be, ezáltal nagyon ránk jött, nyomás alá helyezett bennünket. A meccs után nem tudtam örülni a döntetlennek, másnapra azonban már leülepedett a sok élmény, és úgy vagyok vele, becsüljük meg az Olaszországban szerzett pontot.”

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT

Fiorentina (olasz)–Ferencváros 2–2 (0–1)
Firenze,
Artemio Franchi Stadion, 28 000 néző. V: Schlager (német)
FIORENTINA:
Terracciano – Kayode, Martínez Quarta, Ranieri, Biraghi (Parisi, a szünetben) – Bonaventura (Ikoné, 78.), Maxime Lopez (Arthur Melo, 58.), Mandragora (Barák, 58.) – Nicolás González, Beltrán, Sottil (Kouamé, 58.). Vezetőedző: Vincenzo Italiano
FTC: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, I. Cissé, C. Ramírez – Ben Romdan (Owusu, 67.), Sigér – Marquinhos (Civic, 82.), Abu Fani (Besic, 67.), Zachariassen (Abena, 87.) – Varga Barnabás (Pesics, 82.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Gólszerző: Barák (66.), Ikoné (90+3.), ill. Varga Barnabás (25.), I. Cissé (50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 0 5–3 +2 4
2. Genk 2 1 1 0 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 0 2 0 4–4 0 2
4. Csukaricski 2 0 0 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik