Ekl: 0–3-ról fordított az AZ ellen a boszniai csapat

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 20:52
null
Háromgólos hátrányból fordított a Zrinjski (Fotó: Twitter/Europa Conferece League)
Hatalmasat fordítás után a bosnyák Zrinjski 4–3-ra megverte az AZ Alkmaart, a Legia Warszawa 3–2-re nyert az Aston Villa ellen, míg a Frankfurt 2–1-es győzelmet aratott az Aberdeen felett az Európa-konferencialiga 2023–2024-es csoportkörének 1. fordulójában.

 

Pörgősen indult a Legia Warszawa–Aston Villa találkozó, a hazaiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést egy bombagóllal, de kevesebb mint három percre rá Jhon Durán találatával egyenlítettek is az angolok. A folytatásban sem lassult a mérkőzés menete, a 26. percben visszavették a lengyelek a vezetést, az Aston viszont ismét hamar döntetlenre hozta a meccset. A második játékrész az elsőhöz hasonlóan lengyel találattal kezdődött, az 51. percben Ernest Muci megszerezte a hazaiak harmadik gólját is, ami már elég volt a győzelemhez (3–2).

A csoport másik mérkőzésén a magyar válogatott Kerkez Milos volt csapata, az AZ Alkmaar szintén hamar előnybe került a Zrinjski ellen idegenben, Myron van Brederode már a tizedik percben betalált. Ezt követően sem lassítottak a hollandok, a félidő vége előtt még kétszer eredményesek voltak – 0–3! A fordulás után hatalmasat változott a meccs. A 48. percben szépítettek a bosnyákok, majd a 81. percig még három gólt sikerült szerezniük, így csodával határos módon megfordították a találkozót – 4–3!

A Frankfurt mérkőzésén sem kellett sokáig várni az első találatra, a hazaiak már a 11. percben büntetőhöz jutottak, amelyet értékesítettek is. Az Aberdeen a 22. percben szép támadás végén egyenlített, a második játékrészben viszont már nem hagyott kérdést a német gárda, a 61. percben ismét vezetést szerzett, és ezt már nem engedte ki a kezéből (2–1).

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ

E-CSOPORT
Legia Warszawa (lengyel)–Aston Villa (angol) 3–2
Zrinjski (bosnyák)–AZ (holland) 4–3
G-CSOPORT
Eintracht Frankfurt (német)–Aberdeen (skót) 2–1
HJK Helsinki (finn)–PAOK (görög)
H-CSOPORT

Ludogorec (bolgár)–Spartak Trnava (szlovák) 4–0
Fenerbahce (török)–Nordsjaelland (dán) 3–1

KORÁBBAN
A-CSOPORT

Lille (francia)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 2–0
F-CSOPORT
Genk (belga)–Fiorentina (olasz) 2–2
Ferencváros–Csukaricski (szerb) 3–1

KÉSŐBB
A-CSOPORT
Slovan Bratislava (szlovák)–KÍ (feröeri) 2–1
B-CSOPORT
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Breidablik (izlandi) 3–2
Zorja Luhanszk (ukrán)–Gent (belga) 1–1

C-CSOPORT
Viktoria Plzen (cseh)–Ballkani (koszovói) 1–0
Dinamo Zagreb (horvát)–Asztana (kazah) 5–1

D-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Besiktas (török) 1–1
Lugano (svájci)–Bodö/Glimt (norvég) 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik