Sportrádió: „Komolyan kell venni őket” – Dibusz a máltai ellenfélről

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 20:59
null
Dibusz Dénes a Shamrock Rovers elleni párharcban egy gólt sem kapott (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a 4–0-s hazai siker után idegenben 2–0-ra nyert a Shamrock Rovers ellen az Európa-konferencialigában a Ferencváros, a következő ellenfele a máltai Hamrun lesz. Az FTC kapusa a meccs után a Sportrádió Hazafutás című műsorában értékelt.  

 


„A mérkőzés elején nem voltam elégedett. Hasonlóképpen kezdtünk, mint az eddigi összes nyári selejtezőmeccsen. Ugyan háromszor ezeket a szituációkat kapott gól nélkül úsztuk meg, a feröeriek ellen nagy árat fizettünk a kezdésünkért. Igyekeztem minél előbb felébreszteni a többieket”
– kezdte Dibusz.

„Nehezebb volt ez a meccs, mint a hazai találkozó. Jobban játszott a Shamrock, mint akkor, jóval kezdeményezőbb is volt, mi pedig kevésbé tudtuk türelmesen járatni a labdát a támadásoknak. Ezt követően viszont megszereztük a vezetést, ami nyugtatóan hatott. Ha volt is még valami reménye az ellenfélnek a továbbjutásra, ekkor már jó eséllyel szertefoszlott.”

Arról is szó esett, ki jött-e már a gödörből a csapat a feröeri KÍ ellen elvesztett Bajnokok Ligája-párharc után.

„Korai lenne még ítéletet mondani, de ha csak ezt a két meccset nézzük, akkor elmondható, hogy jól reagáltunk. Nyilván nagyon messze vagyunk még attól, hogy azt mondhassuk, kijöttünk ebből.”

„Egyáltalán nem szabad lebecsülni a máltai csapatot. Ők is kettős győzelemmel léptek tovább, mindenképpen komolyan kell venni őket, s nem is engedhetjük meg, hogy ne alázatosan, szerényen futballozzunk bármely ellenféllel szemben” – mondta már a következő Ekl-ellenfélről, a Hamrunról Dibusz.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Shamrock Rovers (ír)–Ferencvárosi TC 0–2 (Zachariassen 31., S. Mmaee 90.)
Dublin,
Tallaght Stadion, 4000 néző. Vezette: Musial (lengyel)
Továbbjutott: a Ferencváros, 6–0-s összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
4 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
5 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
6 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
6 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik