Sigér Dávid: A Klaksvík elleni drámai bukás mindenkinek ébresztő volt

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 11:08
null
Sigér Dávid, a Ferencváros középpályása visszatért a pályára, és kezdi újra felvenni a tempót (Fotó: Török Attila)
Csütörtökön 20 órától az Ekl rájátszásában a Zalgiris Vilniust fogadja az FTC, az idegenbeli 4–0-s győzelem után a visszavágó formalitásnak tűnik. Sigér Dávid a litvániai találkozó után – hosszú hónapokat követően – újra jó érzésekkel sétált le a pályáról.

Sorozatban ötödször lehet nemzetközi kupasorozat csoportkörében a Ferencváros: 2020 őszén a Bajnokok Ligájában, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben az Európa-ligában, ezúttal pedig – szinte biztosra vehető – az Európa-konferencialigában szerepelhet. Lehet finnyáskodni, sorolni miféle csapatok jutnak az Ekl főtáblájára, de talán elég néhány nevet említeni, hogy ebben a „futottak még” kategóriában kik szerepelnek: a brazilokkal teletűzdelt bolgár Ludogorecet néhány éve még irigyeltük, a cseh Sparta Praha neve mindig is jól cseng, hogy a török Fenerbahcét vagy éppen az olasz Fiorentinát ne is említsük – már ha egyáltalán bejutnak. És ott van ugye az FTC-t a BL-selejtezőben búcsúztató KÍ is, bármennyire a csodájára járt is a fél világ a feröeri kis alakulat menetelésének, alighanem az Európa-konferencialigában köt ki.

Ott, ahol a Ferencváros is!

Az Ekl-rájátszás csütörtök este 20 órakor kezdődő visszavágójának bizakodva futhat neki az FTC, már csak azért is, mert a vilniusi 4–0-s győzelem alkalmával lehengerlően játszott. Amióta Máté Csaba irányít, többen is egyre inkább kezdenek hasonlítani korábbi önmagukra – Adama Traoré ismét régi fényében tündököl, és a napokban mi magunk is úgy fogalmaztunk lapunk hasábjain: „Egészen más a Ferencváros Sigér Dáviddal, mint nélküle…”

„A javulás még véletlenül sem csak nekem köszönhető – mondta lapunknak a 32 éves védekező középpályás, aki hosszú, hónapokig tartó sérülését követően újra alapemberré vált a Ferencvárosban. – Kétségtelen, a pályáról sokkal jobban lehet motiválni, űzni, hajtani a társakat, mint ha a kispadon, a lelátón ülnék. Az a típus vagyok, aki mellett nem lehet lazsálni, ezt a csapattársaim is elfogadják, sőt úgy érzem, talán meg is becsülik. Egyre jobb az összhang az együttesben, mindenki tudja, mi a feladata, ez a hétvégén a Paks ellen hat-egyre megnyert találkozón is tökéletesen látszott.”

Az utóbbi időben többen is láthatóan sokkal felszabadultabban futballoznak, átrendeződtek az öltözői viszonyok, Sigér Dávidnak is sokkal nagyobb szerep jut.

„Biztosan az is közrejátszik a változásban, hogy a Klaksvík elleni drámai bukás mindenkinek ébresztő volt – így a középpályás. – Sokaknak leesett a tantusz, a sikerekhez egészen más hozzáállással kell futballozni.”

A Klaksvík elleni kudarcot követően a középpályás (is) úgy fogalmazott, sok időnek el kell telnie, míg visszanyerik a szurkolók bizalmát, míg elfelejtik az akkori mélyütést.

„Elfelejteni sosem fogjuk! Mi, akik átéltük azt a kudarcot, a lelátón helyet foglaló szurkolóinkkal együtt sosem tudjuk elfelejteni azt az estét. De jó úton járunk, hogy immár ne a keserűség dolgozzon bennünk. Lement annyi mérkőzés, hogy önbizalmat meríthessünk belőlük, az utóbbi hetekben olyan eredményeket értünk el, amelyek bizonyítják, igenis nagy dolgokra lehetünk képesek. Hinnünk kell magunkban! És ha úgy alakul a mérkőzés, nem megállni egy gólnál. Ha lehet, minél többet rúgni. Mindössze ezt sikerült ennyi idő elteltével bizonyítani. A szurkolóinknak és magunknak is.”

A tapasztalt futballista súlyos sérülése, keresztszalag-szakadása már a múlté, nem is szeretne foglalkozni vele, beszélni róla. Már csak azért sem, mert maga is úgy érzi, a formája egyre inkább közelít a sérülése előttihez.

„Mostanra játszottam annyi meccset, hogy egyre jobban érezzem magam a mérkőzéseken. A Zalgiris elleni múlt heti találkozón kilencven percet töltöttem a pályán, az öltöző felé ballagva hosszú idő után végre azt éreztem, nincs az a végkimerültség bennem, ami az elmúlt időszakban rendre jellemző volt. Nem azt mondom, továbbra is alaposan megterhel egy teljes mérkőzés, elejétől a végéig futok, de Litvániában már sokkal jobb érzéssel sétáltam le a pályáról.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA-SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ     
Augusztus 31., csütörtök
20.00:
FTC–ZALGIRIS (litván)
Budapest, Groupama Aréna. Vezeti: Urs Schnyder (svájci) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 4–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik