Ekl: „Jó úton járunk” – Varga Barnabás a máltai selejtező előtt

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 09:23
null
Varga Barnabás tudja, nehéz mérkőzések várnak a Fradira a Hamrun ellen, de a továbbjutás a cél (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Varga Barnabás, a Ferencváros 28 esztendős csatára sohasem elégedett a teljesítményével, és bízik benne, hogy a máltai Hamrun Spartans elleni Ekl-selejtezős párharc első felvonásán előnybe kerülnek idegenben.


Reptér – lobog a szélben a szélzsák, villognak egyre a lámpák, repülni hív a magas ég... A Ferencváros szerda reggel ismét útnak indul, az elmúlt évek megannyi kiruccanását az idén eddig feröeri és írországi kaland bővítette. Szerdán kezdődik az újabb utazás, a magyar bajnok a népligeti találkozót és közös reggelit követően a repülőtérre buszozik, hogy útnak induljon Máltára.

A Ferencváros nem is olyan régen, 2019 júliusában járt már a szigeten, akkor BL-selejtezőn Szerhij Rebrov irányításával a Valletta együttesén jutott túl (itthon 3–1, idegenben 1–1), ha sokan nem is, néhányan – Dibusz Dénes, Sigér Dávid és Tokmac Nguen – akkor is az utazó keret tagjai voltak. Négy éve perzselő napsütés, tikkasztó meleg fogadta a zöld-fehéreket Máltán, az előrejelzések szerint ezúttal „csak” 31 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 19.30:
Hamrun Spartans (máltai)–Ferencváros (TV: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Az elmúlt hetek sikerei – a Shamrock Rovers kétszeri legyőzése, majd a Fehérvár elleni 5–3-as bajnoki nyitány – érthetően oldottabbá tették az öltöző hangulatát, Máté Csaba vezetőedző immár mosolygós(abb) futballistáknak tarthat edzést. A sűrű program miatt a közös videózást csupán kedden tudták elkezdeni, ám miután a szakmai stáb elemezte a következő Ekl-ellenfél, a Hamrun Spartans együttesét, a lényeges információkat már tudják a futballisták. Ha az Európa-konferencialigában túljut máltai ellenfelén, a litván Zalgirisszal vagy a svéd BK Häckennel küzdhet meg a csoportkörbe jutásért a Fradi.

Négy éve még Ausztriában futballozott Varga Barnabás, az NB I gólkirálya azóta hosszú, kacsaringós utat tett meg. Ma már a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros labdarúgója, bemutatkozott, sőt gólt is szerzett a magyar válogatottban, és most Máltára is úgy utazik, hogy főszereplő lehet. Ami az elmúlt heteket illeti, Varga Barnabás nem panaszkodhat, a Shamrock Rovers elleni hazai 4–0 alkalmával gólt szerzett, az idegenbeli 2–0-s találkozón mesteri gólpasszt adott Kristoffer Zachariassennek, a hétvégén pedig csereként beállva szerzett fontos gólt a Fehérvár elleni bajnokin.

„Mégsem mondanám, hogy elégedett vagyok a játékommal –  mondta lapunknak az elutazás előtt a Ferencváros támadója, aki a nyáron Paksról szerződött az Üllői útra. – Inkább elfogadhatónak mondanám a ferencvárosi rajtomat. Gyerekkoromban is ilyen voltam, sohasem elégedtem meg a teljesítményemmel, mindig többre és többre vágytam. A Klaksvík elleni BL-kiesés rányomta a bélyegét a idényünkre, a hangulatunkra, azon a két találkozón is szerezhettem volna gólt, gólokat... Az edzésen mindent megteszek, hogy a lehető legjobb formában várjam az összecsapásokat, minden idegszálammal a gólszerzésre fókuszálok.”

Sűrű a zöld-fehérek programja: a vasárnapi fehérvári mérkőzést követően szerdán már utaznak Máltára, vasárnap pedig újabb bajnoki következik, a Puskás Akadémiát fogadják a Groupama Arénában. A szakmai stábnak sem könnyű feladat ilyen rövid idő alatt felkészíteni az aktuális ellenfélre a futballistákat, ugyanakkor a három győzelemnek köszönhetően jobb a hangulat.

„De a gödörből nem jöttünk ki, legfeljebb jó úton járunk, hogy kimásszunk belőle –  folytatta a 28 esztendős csatár. – A BL-kiesés kiheveréséhez hosszabb időre lesz szükség. Máté Csaba irányításával a legutóbbi három mérkőzésünket megnyertük, ez nyilvánvalóan érezhető az öltözői hangulaton, de a szurkolók bizalmának visszanyeréséig hosszú utat kell még megtennünk.”

A Fradi csütörtökön a Hamrun Spartans ellen léphet előre ebbe az irányba, ám azzal mindenki tisztában van, a máltai együttes kiejtése kemény feladat. Figyelmeztető jel, hogy a szigetországi csapat az előző fordulóban az esélyesebbnek vélt grúz Dinamo Tbiliszit búcsúztatta kettős győzelemmel (2–1, 1–0), a máltaiak védelme masszív, összeszokott.

„Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó együttes – folytatta Varga Barnabás. – Kemény párharcra számítok, idegenben és otthon is meg kell szenvednünk a győzelemért, mindenesetre már Máltán próbálunk előnyt szerezni.”

A Fradi a szerdai utazást követően este már a máltai nemzeti stadionban, Ta' Qaliban tréningezik, egy lépésre onnan, ahol 2019-ben Szerhij Rebrov irányításával, Máté Csabával a szakmai stábban, kiejtette a másik máltai csapatot, a Vallettát.

Legfeljebb 845 Fradi-drukker lehet Máltán
A Ferencváros csütörtökön a máltai Hamrun Spartans vendégeként lép pályára az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, a magyar csapatot ezúttal is több mint száz szurkolója kíséri el. A többség rövid nyaralással köti egybe a máltai Ekl-találkozót, aki útra kel, 20 eurós áron (nyolcezer forint) vásárolhatja meg a voucherét online. A máltai nemzeti stadionban, Ta' Qaliban legfeljebb 845 ferencvárosi drukker lehet jelen, a Hamrun ennyi jegyet adott a vendégeknek.

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
6 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
7 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26
Ezek is érdekelhetik