Ekl: ezzel a négy csapattal játszhat a Ferencváros a csoportkörért

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 09:52
null
Litván, svéd, moldovai vagy akár fehérorosz ellenfelet is kaphat az FTC a rájátszásban (Fotó: Árvai Károly)
Hétfőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette az Európa-konferencialiga rájátszásának a csoportbeosztását, amely alapján négy csapatra szűkült a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek száma abban az esetben, ha továbbjut a máltai Hamrun Spartans ellen.

 

A Ferencváros a harmadik selejtezőkörben a máltai Hamrun Spartans ellen játszik, ha pedig továbbjut, akkor négy csapat közül kerül ki az ellenfele a csoportkörbe jutásért – ezek az együttesek jelenleg az Európa-liga selejtezőjében szerepelnek.

A bajnoki ág csoportjainak beosztása után kiderült, hogy a Zalgiris–Häcken, vagy a Sheriff Tiraspol–BATE Boriszov párharc vesztesével kell megvívnia a zöld-fehéreknek. A sorsolást hétfőn, 14 órakor tartják a svájci Nyonban.

Amennyiben a BATE-t kapja az FTC, akkor a párharc mindkét mérkőzését Magyarországon játssza, mivel a fehérorosz csapat hazánkban lép pályára a hazai találkozóin.

A nem bajnoki ág csoportbeosztását is közzétette az UEFA. Ebben a Debrecen a negyedik, a Sepsi OSK az első, míg az NK Osijek a harmadik csoportba került.

A Loki, amennyiben legyőzi a Rapid Wient, öt csapat közül kaphat ellenfelet: négy Ekl-párharc-győztes plusz az olasz Fiorentina valamelyike várna rá. Az a Fiorentina, amellyel a DVSC egy csoportban szerepelt a Bajnokok Ligája 2009–2010-es idényében.

A Sepsi akár az Eintracht Frankfurtot, míg az Eszék az angol Aston Villát is kaphatja.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
BAJNOKI ÁG
1. CSOPORT, AZ FTC LEHETSÉGES ELLENFELEI A PÁRHARCOK VESZTESEI

Zalgiris Vilnius (litván)–Häcken (svéd)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–BATE Boriszov (fehérorosz)

NEM BAJNOKI ÁG

A DVSC LEHETSÉGES ELLENFELEI – AZ ALÁBBI EKL-PÁRHARCOK GYŐZTESEI
FC Bruges (belga)–Akureyri (izlandi)
Sabah (azeri)–Partizan Beograd (szerb)
Hajduk Split (horvát)–PAOK (görög)
AEK Larnaca (ciprusi)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Fiorentina (olasz)

A SEPSI LEHETSÉGES ELLENFELEI – AZ ALÁBBI EKL-PÁRHARCOK GYŐZTESEI
Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)–Maribor (szlovén)
Omonia (ciprusi)–FC Midtjylland (dán)
Bodö/Glimt (norvég)–Pjunik (örmény)

AZ NK OSIJEK LEHETSÉGES ELLENFELEI
A Slavia Praha (cseh)–Dnipro-1 (ukrán) Európa-liga-párharc vesztese
A Santa Coloma (andorrai)–AZ (holland) Ekl-párharc győztese
Az Olympiakosz Pireusz (görög)–Genk (belga) Európa-liga-párharc vesztese
Aston Villa (angol)

Legfrissebb hírek

A hajrában veszített pontokat az NK Osijek, megszakadt a győzelmi sorozata

Minden más foci
45 perce

Superliga: Sepsi–Botosani ÉLŐ

Minden más foci
59 perce

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
4 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
5 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 11:45

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37
Ezek is érdekelhetik