Ekl: Az asszisztens jelezte, ellenőrzik a lesgyanús találatot, mintha lett volna VAR... – Boér

Vágólapra másolva!
2023.08.03. 22:12
null
Boér Gábor vezetőedző büszke a csapatára (Fotó: Árvai Károly)
Az NK Osijek a hazai egygólos siker után idegenben 2–1-re megverte a Zalaegerszeget, így továbbjutott az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. körébe. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A ZTE trénere, Boér Gábor nagyon büszke volt a csapatára a találkozó után.

„Óriásit dolgozott mindenki az egész mérkőzésen. Nagyon sokszor léphettünk volna közelebb a célunk felé, a pálya sok részén eltüntettük a két csapat közti különbséget, nemzetközi szintű dolgokat produkáltunk, viszont a támadózónákban a befejezéseknél nem voltunk kellően hatékonyak. A csapat eszméletlen energiát fektetett a meccsbe, nemzetközi szintű futóminőséget és mennyiséget tudott produkálni egy európai szinten is jónak számító csapat ellen, sokszor föléjük tudtunk kerekedni. Nagyon nehéz úgy játszani, hogy az elején gólt kaptunk, ahogy hétvégén is, és futni kell az eredmény után. Ilyenkor természetes, hogy görcsöl a játékos a befejezéseknél. Remélem, a szépítő gólunk legalább arra jó lesz, hogy ez a görcsösség eltűnjön a csapatból. Emelt fővel búcsúzunk.”

A Nemzeti Sport felvetette neki: a visszajátszások alapján úgy tűnik, a horvátok lesről szerezték az első góljukat.

„Én is így érzem. Az a furcsa és megdöbbentő, hogy az asszisztens azt jelezte, majd le fogják ellenőrizni – mintha arra számított volna, hogy van VAR a mérkőzésen... Ez olyan hiba, ami döntően befolyásolta a mérkőzést. Nem szeretnék ezzel foglalkozni, de tény, hogy ez nehéz szituációt teremtett nekünk, mert mennünk kellett a gólért, az Eszék pedig jól kontrázó csapat.”

BOÉR GÁBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

GYURJÁN MÁRTON ÉS HUSZTI ANDRÁS ÉRTÉKELÉSE

Az Eszék vezetőedzője, Stjepan Tomas is gratulált a csapatának.

„A két meccs alapján megérdemelten jutottunk tovább. Köszönöm az eszéki szurkolóknak, akik eljöttek. Az első gól löketet adott a csapatnak, de kontrolláltuk az egész mérkőzést. Igaz, hogy a ZTE-nek is voltak helyzetei, de a két gólunk miatt megérdemelten győztünk és jutottunk tovább.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Zalaegerszegi TE FC–NK Osijek (horvát) 1–2 (Ikoba 82., ill. Gergényi 9. – öngól, Spoljaric 73.)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 5347 néző. V: Leibovic (izraeli)

Továbbjutott: az NK Osijek, 3–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Kikapott Varasdon az NK Osijek a horvát élvonalban

Minden más foci
2025.05.17. 20:04

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

A hajrában veszített pontokat az NK Osijek, megszakadt a győzelmi sorozata

Minden más foci
2025.05.09. 20:00

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02
Ezek is érdekelhetik