Ekl: Az FTC gyors játékosai minden hibát kihasználnak – véli a Hamrun edzője

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 18:55
null
Luciano Zauri (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros után a Hamrun is megtartotta a sajtótájékoztatóját az Európa-konferencialiga-selejtező visszavágója előtt. Az újságírók kérdéseire Luciano Zauri vezetőedző és a máltaiak középpályása, Juan Carlos Corbalan válaszolt.

Luciano Zauri, a Hamrun vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben jól játszottunk a hazai meccsen, volt egy tizenegyes, amelyet nem adtak meg, aztán következett egy húszperces rövidzárlat, ami a 6–1-es végeredményhez vezetett. Próbáljuk elfelejteni a Máltán történeteket, és próbálunk jó eredményt elérni a visszavágón. Azonban azt látni kell, hogy minden téren nagy a különbség a két klub között, történelmi szinten is, de alapvetően a már említett húszperces kihagyás döntött az első meccsen. A Ferencvárosnak nagyon gyors játékosai vannak, akik maximálisan ki tudják használni a hibákat, ebben látom a legnagyobb erősségüket.

Juan Carlos Corbalan, a Hamrun középpályása így látja a visszavágó esélyeit.

„A Ferencváros a pálya minden egyes szegmensében nagyon erős, ezt meg is mutatta az első mérkőzésen. De remélem, hogy ezen túl tudunk lépni,a visszavágón saját magunknak is megmutatjuk, milyen potenciál rejlik a csapatunkban, és képesek vagyunk jól teljesíteni egy olyan nagy klub ellen is, mint a Ferencváros.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Augusztus 17., csütörtök

19.00:Ferencvárosi TC–Hamrun Spartans (máltai) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

21.00:Debreceni VSC–Rapid Wien (osztrák) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
16 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
17 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik