Balázsék bús hada Bécsben – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 23:18

Debreceni illetőségű, családjával azonban már hosszú évek óta Bécsben élő jó barátom büszkén küldte el a fotót a belépőjéről, amely otthona és szülővárosa kedvenc csapatának jövő csütörtöki, egymás elleni meccsére szól: SK Rapid–DVSC az Európa-konferencialigában. Írtam neki, hogy majdnem Rapid–Alaskert lett belőle, szerencsére vette a poént, hiszen ezt válaszolta: „Sima volt! Azért a jegyvásárlással vártam a mai napig...” Hát igen, majdnem éjfélre – nagy nehezen, tizenegyesekkel – gyűrte csak le a Loki örmény riválisát a Nagy­erdei Stadionban, noha az idegenbeli odavágót megnyerte. A passzív kezdés és a sok hiba mellett az is elgondolkodtató, hogy ránézésre miért csak a 36 éves Dzsudzsák és a 33 éves Megyeri vette igazán komolyan s végezte megfelelő odaadással a feladatát. Mindegy, a lényeg a továbbjutás, s reménykedjünk benne, ahogy annak idején, nagyjából ötszáznegyven éve Mátyás, most a veterán Balázsék bús hadát is nyögi majd Bécsnek büszke vára. Elvégre a Debrecen az NB I előző idényének bronz­érmese s mostani éllovasa.

Persze minden relatív, hiszen Lóczi István, a legutóbb bajnoki ezüstérmes Kecskeméti TE „vezetőedzője” (az idézőjel azért kell, mert az igazi tréner Szabó István, csak neki nincs még meg a licence) a Riga FC elleni kiesést követően így fogalmazott: „A magyar bajnokság nem készíti fel a társaságot ilyen magas hőfokú meccsekre.” Ezt készséggel elhinném, ha a rivális nem a lett pontvadászatban szerepelne, ahol – fogadok egy pezsgős vacsorában – semmivel sem magasabb a hőfok, mint nálunk, sőt. Ettől még roppant bosszantó két hosszabbításos góllal kiesni, kár érte nagyon, ám ha őszinték akarunk lenni, az összességében jobban teljesítő csapat lépett tovább.

Csakúgy, mint a Ferencváros–Shamrock Rovers párharcban, s megemelem a kalapom a mieink előtt, hogy a dublini visszavágót is komolyan vették, nem úgy, mint tavaly, amikor a szintén hazai 4–0 után kint kikaptak az írektől. Most megverték őket idegenben is, nem állítom, hogy sziporkázó játékkal, mégis tükörsimán. A KÍ elleni BL-kudarcot követően (amelyet némileg azért árnyal a feröeriek újabb bravúrja) Máté Csaba helyrehozta a zöld-fehérek motivációját, a jelek szerint jó helyen van nála a marsallbot, amíg nem talál a Fradi végleges(nek szánt) vezetőedzőt. Aztán hogy vele jobb lesz-e a gárda, majd meglátjuk. Jövő héten mindenesetre már Máltán forog tovább a nemzetközi mókuskerék, miközben a friss NB I-ben is be kell mutatkozni vasárnap Székesfehérváron.

Két klub képviseli tehát a magyar bajnokságot a továbbiakban az európai porondon, lehetett volna több, de kevesebb is, ne legyünk telhetetlenek (s akkor még nem beszéltünk a külhoni Sepsi, Eszék, Topolya trióról). Így legalább bécsi barátom és fia örök sportélménnyel gazdagodhat csütörtökön, sőt a gyerek akár a következőn is, mert épp a debreceni nagypapánál nyaral majd a visszavágó idején.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik