El-selejtező: a Galatasarayt is kaphatja a Ferencvárost kiejtő KÍ

Vágólapra másolva!
2023.07.24. 13:45
null
Kisorsolták a harmadik selejtezőkör párosításait (Fotó: UEFA)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kisorsolta az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulós párosításait. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Ferencvárost kiejtő KÍ a Galatasarayjal is találkozhat a selejtezőkörben.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ

A selejtező rendje hasonló a korábbiakhoz: a korábbi négy lépés helyett ezúttal is kettőben bonyolítják le. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) – hogy könnyebben követhető legyen, a másik két sorozathoz (Bajnokok Ligája, Európa-konferencialiga) képest hol tart a versengés, illetve érzékeltetendő, hogy a csapatok többsége a másik két sorozat korábbi fordulóiból érkezik – az első fordulót harmadiknak nevezi, a másodikat pedig negyediknek/playoffnak, ennél maradtunk mi is.

SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

RÉSZTVEVŐK (14 CSAPAT)

· 2 CSAPAT, AMELY ITT KEZDI MEG A SZEREPLÉSÉT

(az UEFA-országrangsor 15–16. helyezettjének kupagyőztese, vagy ha a kupagyőztes a Bajnokok Ligájában indul, akkor az adott ország 3. helyezettje)
Olympiakosz Pireusz (görög, 3.)
Slavia Praha (cseh, kupagyőztes)

 

· 2 KIESŐ A BL-SELEJTEZŐ 2. FORDULÓJÁBÓL, A NEM BAJNOKI ÁGRÓL

• 10 KIESŐ A BL-SELEJTEZŐ 2. FORDULÓJÁBÓL, A BAJNOKI ÁGRÓL

3. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSAI

BAJNOKI ÁG
ELSŐ CSOPORT
Zalgiris Vilnius (litván)/Galatasaray (török)–KÍ Klaksvík (feröeri)/Häcken (svéd)
Raków Czestochowa (lengyel)/Qarabag (azeri)–HJK Helsinki (finn)/Molde (norvég)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/Slovan Bratislava (szlovák)–Breidablík (izlandi)/Köbenhavn (dán)
MÁSODIK CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)/Maccabi Haifa (izraeli)–Arisz Limassol FC (ciprusi)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Dinamo Zagreb (horvát)/FK Asztana (kazah)–Ludogorec (bolgár)/ Olimpija Ljubljana (szlovén)

NEM BAJNOKI ÁG
Olimpiakosz FC (görög)–Servette (svájci)/KRC Genk (belga)
Slavia Praha (cseh)–Dnipro-1 (ukrán)/Panathinaikosz FC (görög)

A selejtező harmadik fordulójának első mérkőzéseit augusztus 10-én, visszavágóit egy héttel később, augusztus 17-én tartják.

 

Legfrissebb hírek

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Sallai mellett egy Fradi-játékos is bekerült az El-rájátszás válogatottjába a WhoScorednál

Európa-liga
2025.02.21. 12:25

Sallai Roland: A legfontosabb bajnoki meccsünk következik

Európa-liga
2025.02.21. 10:52

Álomszerű első félidő Plzenben, ideges Ferencváros – cseh sajtószemle

Európa-liga
2025.02.21. 09:20

Gartenmann: Csak magunkat okolhatjuk, fél óra alatt mindent eldobtunk

Európa-liga
2025.02.21. 07:51
Ezek is érdekelhetik