Ekl: Nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem – a gólos és gólpasszos Ramírez

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 10:27
Mint ismert, a Bajnokok Ligája-búcsú után a Ferencváros az Európa-konferencialigában hazai pályán fogadta az ír Shamrock Roverst, és 4–0-ra nyert. A mérkőzés után a zöld-fehérekhez visszatérő, gólos és gólpasszos Cristian Ramírez értékelt. Nyilatkozatát a fradi.hu-ról szemléztük.

Cristian Ramírez viccesen azzal kezdte, hogy miért nem magyarul kérdezi őt a riporter a meccsről, majd rátért a találkozóra.

„Nagyon boldog vagyok mindenkiért, a szurkolókért, az egész Fradiért, az elnöktől kezdve mindenkiért, akik a csapatban, a stadionban dolgoznak. Köszönöm a szurkolást, nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem, hiszen ez az otthonom. Nyolc éve voltam itt, de most is emlékszem azokra az időkre. Ez volt számomra az első meccs, és fantasztikus volt. Csak tettem a dolgomat, ahogy mindig, mindent beleadtam a pályán, igyekeztem segíteni a csapatot, ez számomra a legfontosabb. Mindenki jó teljesítményt nyújtott, és sikerült nyerni. Ez csak a kezdet, így kell folytatnunk!”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROSI TC–SHAMROCK ROVERS (ír) 4–0 (2–0)
Budapest, Groupama Aréna, 10 735 néző. Vezette: Asot Galtakcsjan (Artur Gdljan, Szargisz Hovhanniszjan) – örmények
FERENCVÁROS:
Dibusz – Makreckis, I. Cissé, S. Mmaee, C. Ramírez – Sigér (Esiti, 76.), Abu Fani – A. Traoré (Owusu, 76.), Zachariassen (Lisztes, 72.), Marquinhos (Ben Romdan, 72.) – Varga B. (Katona B., 88.). Vezetőedző: Máté Csaba
SHAMROCK:
Mannus – Cleary, Lopes, Grace – Hoare, O'Neill, Poom, Kavanagh – Towell (Finn, 49.), Burt (Razi, 79.) – Kenny (Greene, 79.). Vezetőedző: Stephen Bradley
Gólszerző:
Sigér (16.), C. Ramírez (32.), A. Traoré (46.), Varga B. (74.)

A mérkőzés online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
9 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
12 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
13 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
15 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
15 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
16 órája
Ezek is érdekelhetik