Ekl: összejött, a ZTE az NK Osijekkel játszik a továbbjutásért

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 13:30
null
Az Európa-konferencialiga trófeája (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában sorsolta az Európa-konferencialiga-selejtező második fordulójának párosításait. Kiderült, a Zalaegerszegi TE az NK Osijekkel, a Debreceni VSC az örmény Alaskert és a montenegrói Arszenal Tivat párharcának győztesével, a Kecskeméti TE a lett Rigával vagy az izlandi Víkingur Reykjavíkkal találkozik.

 

Az NK Osijek a Zalaegerszegi TE-vel csap össze, az „odavágót” a többi összecsapáshoz hasonlóan július 27-én rendezik, ekkor a ZTE utazik Eszékre, a visszavágóra augusztus 3-án Zalaegerszegen kerül sor.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Debreceni VSC az örmény Alaskerttel vagy a montenegrói Arszenal Tivatottal találkozik-e, ahogyan azt sem, hogy a Kecskeméti TE a lett Rigát vagy az izlandi Víkingur Reykjavíkot fogadja-e július 27-én.

Ami légiósainkat illeti: a Szalai Attilát foglalkoztató török Fenerbahce San Marinó-i vagy moldovai riválissal mérkőzhet meg, a Lang Ádámot a soraiban tudó ciprusi Omonia Nicosia az azeri Gabalával méri össze a tudását, míg Gyurcsó Ádám, és a szintén ciprusi AEK Larnaca a fehérorosz Torpedo-BelAZ Zogyino ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Az is kiderült, hogy ha a feröeri hatalmas meglepetésre kiejtené a Ferencvárost a BL első selejtezőköréből, akkor az NB I győztese az Ekl bajnoki ágán az ír Shamrock Roversszel vagy a BL-előselejtezőt megnyerő, egyelőre még nem ismert csapattal találkozna.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ (75 beszálló csapat)

FŐÁG

CSZKA Szófia (bolgár)–SEPSI OSK (romániai)
Vorszkla Poltava (ukrán)–DAC 1904 (szlovákiai)/Dila Gori (grúz)
KECSKEMÉTI TE–Riga FC(lett)/Víkingur Reykjavík (izlandi)
Alaskert (örmény)/Arszenal Tivat (montenegrói)–DEBRECENI VSC
NK OSIJEK
(horvát)–ZALAEGERSZEGI Te

Rijeka (horvát)–Dukagjini (koszovói)/Europa (gibraltári)
Hapoel Beer-Seva
(izraeli)–Panevezys (litván)/Milsami Orhei (moldovai)
Besiktas
(török)–KF Tirana (albán)/Dinamo Batumi (grúz)
Lech Poznan
(lengyel)–Kauno Zalgiris (litván)
Twente
(holland)–Hammarby (svéd)
Viktoria Plzen
(cseh)–Drita (koszovói)
Midtjylland (dán)– Progres Niederkorn (luxemburgi)/Gjilani (koszovói)
PAOK (görög)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)
Gzira United (máltai)/Glentoran (északír)– F91 Dudelange (luxemburgi)/St. Patrick's Athletic (ír)
Zeljeznicar (bosnyák)/Dinamo Minszk (fehérorosz)–Neftci (azeri)
Kalmar (svéd)–Pjunyik (örmény)/Narva Trans (észt)
KA (izlandi)/Connah's Quay Nomads (walesi)–Dundalk (ír)/Bruno's Magpies (gibraltári)
B36 Tórshavn (feröeri)/Paide Linnameeskond (észt)–Shkëndija (északmacedón)/Haverfordwest County (walesi)
Ararat-Armenia (örmény)/Egnatia (albán)–Arisz Szaloniki (görög)
HB Tórshavn (feröeri)/Derry City (ír)– KuPS (finn)
Balzan (máltai)/Domzale (szlovén)–Vaduz (liechtensteini)/Nyeman Grodno (fehérorosz)
Djurgarden (svéd)–Luzern (svájci)
CFR (román)–Adana Demirspor (török)
APOEL (ciprus)–Vojvodina (szerb)
Bodö/Glimt (norvég)–Bohemians 1905 (cseh)
FC Bruges (belga)–AGF (dán)
Basel (svájci)–Tobol (kazah)/Honka (finn)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Petrocub Hincesti (moldovai)
Gent (belga)–Zilina (szlovák)/FCI Levadia (észt)
Fenerbahce (török)–La Fiorita (San Marinó-i)/Zimbru Chisinau (moldovai)
Celje (szlovén)– Guimaraes (portugál)
Ordabaszi (kazah)–Legia Warszawa (lengyel)
CSZKA 1948 (bolgár)–FCSB (román)
Auda (lett)–Spartak Trnava (szlovák)
Haka (finn)/Crusaders (északír)–Rosenborg (norvég)
Differdange (luxemburgi)–Maribor (szlovén)/Birkirkara (máltai)
Torpedo-BelAZ Zsogyino (fehérorosz)–AEK Larnaca (ciprusi)
Gabala (azeri)–Omonia (ciprusi)
Szutjeszka (montenegrói)/Cosmos (San Marinó-i)–Penybont (walesi)/FC Santa Coloma (andorrai)
Makedonija (északmacedón)/RFS (lett)–Sabah (azeri)
Hibernian (skót)–Víkingur (feröeri)/Inter Club d'Escaldes (andorrai)
Austria Wien (osztrák)–Borac Banja Luka (bosnyák)
Torpedo Kutaiszi (grúz)/FK Sarajevo (bosnyák)–Aktobe (kazah)
Linfield (északír)/Vllaznia (albán)–Pogon Szczecin (lengyel)
Hegelmann (litván)/Shkupi (északmacedón)–Levszki Szófia (bolgár)

BAJNOKI ÁG
A bekapcsolódó klubok: 15 kieső a BL-selejtező első fordulójából és a BL-előselejtező három kiesője.

(feröeri)/FERENCVÁROSShamrock Rovers (ír)/a BL-előselejtező bajnoka

Tre Penne (San Marinó-i)/Breidablik (izlandi)–NK Olimpija Ljubljana (szlovén)/Valmiera (litván)
BK Häcken
(svéd)/The New Saints (walesi)–Slovan (szlovák)/FC Swift Hesperange (luxemburgi)
Atlétic Club d'Escaldes
(andorrai)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Partizani (albán)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Hamrun Spartans
(máltai)/Maccabi Haifa (izraeli)–Asztana (kazah)/Dinamo Tbiliszi (grúz)
Farul Constanta
(román)/FC Sheriff Tiraspol (moldovai)–Urartu (örmény)/Zrinjski Mostar (bosnyák)
Zalgiris Vilnius
(litván)/FK Sztruga (északmacedón)–a BL-előselejtező 2. helyezettje
Ballkani
(koszovói)/Ludogorec Razgrad (bolgár)–HJK (finn)/Larne (északír)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/Qarabag (azeri) erőnyerő
Raków Czestochowa (lengyel)/Flora Tallinn (észt) erőnyerő

EKL, 2023–2024, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

A KULCSDÁTUMOK
SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
Selejtező, 1. forduló Június 20. Július 13.
Július 20.
Selejtező, 2. forduló Június 21. Július 27.
Augusztus 3.
Selejtező, 3. forduló Július 24. Augusztus 10.
Augusztus 17.
Selejtező, playoff Augusztus 7. Augusztus 24.
Augusztus 31.
Csoportkör Szeptember 1. Szeptember 21.
Október 5.
Október 26.
November 9.
November 30.
December 14.
A nyolcaddöntőbe jutásért
December 18.
Február 15.
Február 22.
NyolcaddöntőFebruár 23.
Március 7.
Március 14.
NegyeddöntőMárcius 15.
Április 11.
Április 18.
Elődöntő Március 15.
Május 2.
Május 9.
Döntő Május 29.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik