Sportrádió: A hazai kapufa ezúttal tényleg a hazaiakkal volt... – Orosz Pál

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 21:36
null
A kapufa a németekkel volt, legalábbis az odavágón (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Ferencváros 2–0-ra kikapott Leverkusenben az Európa-liga nyolcaddöntőjének odavágóján. A mérkőzést most Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a Sportrádióban Rizmayer Mihálynak. 

„Nyilván nem örülök a vereségnek, ez evidens, de a másik oldalról azt mondom, egy teljesen vállalható mérkőzést játszottunk. A hazai kapufa most tényleg hazai volt, mert Zachariassen lövésénél kipattant róla a labda, a Leverkusen szabadrúgásánál pedig az egyik hazai játékos fejére… A kettő-nulla egy vállalható eredmény, de a visszavágón mindent megteszünk azért, hogy orvosoljuk” – kezdte Orosz Pál.

„Köszönet mindenkinek, aki ott volt a helyszínen, mert olyan fantasztikus hangulatot varázsoltak, mintha otthon játszottunk volna. A csapatnak ez nagyon sokat jelent. A visszavágón hatvanezer ember előtt akár még a németeknek is megremeghet a lábuk…” – folytatta a vezérigazgató, aki bővebben is kitért a visszavágóra.

„Nem fogjuk feladni semmiféleképpen. Abban mindenki biztos lehet, hogy ameddig egy játékosunk is rendelkezésre áll, addig megyünk és csináljuk. Ha az elején rúgunk egy gólt, még bármi történhet…”

„Azt várom a visszavágótól, hogy kompromisszumot nem ismerve játsszunk, próbáljunk meg fordítani. Tudjuk, mire képes a Leverkusen, mennyit ér a kerete, de a Monacót is megleptük. Ha ott vannak a szurkolóink, bármi előfordulhat” – zárta mondandóját Orosz Pál, aki azt még hozzátette, rengeteg sérültje van a csapatnak, de mindenki odateszi magát, aki rendelkezésre áll, ez a csapat bármire képes lehet.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
BAYER LEVERKUSEN (német)–FERENCVÁROS 2–0 (1–0)
Leverkusen,
BayArena, 25 001 néző. Vezette: Massa (olasz)
LEVERKUSEN: Hrádecky – Kossounou, Tah, E. Tapsoba – J. Frimpong, Amiri, Demirbay, Hincapié – M. Diaby (Hlozek, 71.), Azmun (A. Adli, 60.), Wirtz (Schick, 89.). Vezetőedző: Xabi Alonso
FERENCVÁROS:
Dibusz – Botka (Wingo, 87.), Abena, Knoester, Civic – Zachariassen, Esiti, Vécsei – Marquinhos (Gojak, 78.), R. Mmaee, A. Traoré (Frederiksen, 87.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Demirbay (9.), Tapsoba (86.)

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
7 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
7 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
10 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
13 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
18 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik