El: „Olyan hangulat vár ránk Budapesten, amiért egész évben dolgozunk”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.16. 10:03
null
A Bayer Leverkusen ügyvezetője, Simon Rolfes (Fotó: Getty Images)
A HNA német hírportálnak Simon Rolfes, a Bayer Leverkusen ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Ferencváros elleni, csütörtöki Európa-liga-mérkőzés kapcsán.

 

 

„Várjuk a mérkőzést! Hangulatos arénában játszhatunk, ez olyan európai kupaérzést adhat, amiért egész évben dolgozunk. Meg akarjuk nyerni a mérkőzést, be akarunk jutni a következő körbe” – idézte a hna.de Simon Rolfest, a Bayer Leverkusen ügyvezető igazgatóját a Ferencváros elleni, a Puskás Arénában rendezendő El-nyolcaddöntő visszavágója kapcsán.

„A rajtpozíciónk rendben van, de még semmi sem dőlt el. Az első meccsen láthattuk, hogy a budapestieknek jó csapatuk van, megvoltak a lehetőségeik. A visszavágón mindent bele fognak adni, nekünk is ezt kell tenni” – fogalmazott Rolfes.

A hna.de a meccs kapcsán hozzáteszi még, hogy Patrik Schick sérülés, Karim Bellarabi pedig betegség miatt nem utazhatott el Budapestre (mint arról szerdán beszámoltunk), ugyanakkor a legutóbbi, a Werder Bremen elleni, 3–2-re megnyert bajnokit izomproblémái miatt kihagyó Florian Wirtz ott lesz a visszavágón és az előkészítő passzaival kulcsszerepet játszhat a Bayer támadójátékában.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
FERENCVÁROS–Bayer Leverkusen (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
10 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
11 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik